DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Az új McLaren elegáns, mégis csalódást keltő - miért?

Az új MP4-30-as kialakítása megnyerő, de nem történt olyan radikális átalakítás, mint amire a rajongók számítottak - vannak, akik a Hispania 2010-es autójához hasonlítják az új McLarent.

Óriási várakozások előzték meg a McLaren-Honda leleplezését, amire a csapat is rátett egy lapáttal, hiszen a közösségi média felületeit elárasztották az egykori sikerkorszakban viselt klasszikus festésű, világbajnok autóikkal.

Adam Cooper csütörtök este elemezte a helyzetet, a brazil Globo pedig arról írt, hogy a feltüzelt várakozásokat óriási csalódás követte a rajongók szemében. Nem hiába, ugyanis az MP4-30-as erősen hajaz a régebbi McLaren-Mercedesekre, ezért sokan a wokingiak szemére hányták a kreativitás hiányát.



A Globo megemlíti, hogy többen viccet csináltak az új autóból, míg „mások a tavalyi Marussiához, vagy a 2010-es Hispaniához hasonlítják.”

A drukkereknek a szponzorok miatt is hiányérzete lehet, hiszen a Santander logója eltűnt, míg a Hugo Boss a Mercedeshez pártolt – és a várakozásokkal ellentétben eddig a főszponzort sem sikerült megnevezni a McLarennél (a csapat tavaly is e nélkül versenyzett). Az Auto Motor und Sport úgy értesült, hogy Kevin Magnussenhez köthető Legóval és a Rexonával is voltak tárgyalások – a dezodormárka azonban a Williamsnél kötött ki.

A német lap mindezek ellenére „elegánsnak” nevezi az MP4-30-ast, mely hűen tükrözi a csapat tavaly érkezett vezető aerodinamikusa, Peter Prodromou filozófiáját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: