Steward
Admin
F1

Elhunyt a Team Lotus legendás autóinak tervezője

90 éves korában elhunyt Len Terry, akinek nevéhez számos Forma-1-es autó, köztük Jim Clark győztes Lotusai köthetők.

Az 1924-es születésű Len Terry jelen volt a később 6 egyéni és 7 konstruktőri világbajnoki címet szerző Team Lotus indulásánál, amely a Forma-1-ben először 1958-ban bukkant fel. Terry feladata az volt, hogy a csapatalapító Colin Chapman néha zseniális, néha hajmeresztő terveit papírra vigye: ez érthető módon sok súrlódáshoz vezetett. A tervező elsősorban két sportautón, a Lotus 15 és 17 modelleken dolgozott, 1959-ben azonban összekülönbözött főnökével, és elhagyta a csapatot.

 

Lotus 38

 

Egy kisebb együtteshez, az alacsony költségvetésű Gilbyhez került, amelynek autója két Forma-1-es vb-futamra jutott ki. 1962 őszén útjaik ismét találkoztam Chapmannel, az igazi sikerek pedig ekkor kezdődtek. Az első munka a kizárólag Indianapolis 500-ra tervezett Lotus 29 volt, amellyel Jim Clark második helyen zárta az amerikai versenyt. Szerepet vállalt a Lotus 33 megalkotásában is, a konstrukcióval Clark dominált 1965-ben, és megszerezte második világbajnoki címét.

 

Legnagyobb műve azonban a Lotus 38, amelyet Terry az utolsó csavarig egymaga tervezett az 1965-ös 500-asra, négy hónapon keresztül. Jim Clark nyert vele - ez volt egyetlen győzelme a legendás oválpályán.

 

Eagle Mk1

 

Év végén azonban ismét otthagyta a Lotust, és Dan Gurney-hez csatlakozott, aki Jack Brabhamhez (akinél addig versenyzett) és Bruce McLarenhez hasonlóan saját csapatot alapított. Az Eagle Mk1-et sokan minden idők legszebb F1-esének tartják. A 3 literes V12-essel Gurney megnyerte az 1967-es Belga Nagydíjat, ezzel Brabham nyomdokaiba lépett (McLaren csak egy évvel később, ugyanitt győzött saját csapatával).

 

Ugyanebben a szezonban elhagyta Gurney csapatát, és a már leáldozóban levő BRM-re váltott. Utolsó Forma-1-es tervezése, az 1977-es P207 egyben a csapat utolsó F1-ese is volt. Később a Surtees F5000-esén, a BMW 269 F2-n és Gulf-Mirage sportautókon dolgozott. Későbbi napjait nosztalgiaautók építésével tette színesebbé.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?