DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Egyéb

Idén is lesz "Közönségtalálkozó sztárokkal" a Magyar Nagydíj hetében

Tavaly, a Magyar Nagydíj hetében egy érdekes kezdeményezés valósult meg, a hagyományteremtés szándékát sem nélkülözve. „Fogj egy GP2-es pilótát, néhány hazai sztárt, vidd el őket egy minden igényt kielégítő szimulátor központba, a többi pedig már megy magától…” Pontosan ez következik, ismételten Július 22-én.

Az előző év sikerére tekintettel ismét megrendezésre kerül a „Közönségtalálkozó sztárokkal” fantázianévre keresztelt esemény, a RaceCenter és a Rallyfanatic Világ Online szervezésében.

A rendezvény, amely az előző évben Daniel de Jong GP2-es pilóta mellett, Kiss Norbert Kamion Eb győztest és Nagy Norbert WTCC „beugrót” is felvonultatta, az idén bekeményít.

Clip_3_2



A hagyományoknak megfelelően ismét Daniel lesz az első számú vendég, de a szervezők az Ion Camera Hungary - vel erősen dolgoznak rajta, hogy ne Ő legyen az egyetlen a Formula-1 népszerű előszobájából.  A közeledő találkozón ezúttal a motorsport szélesebb spektrumából is várnak vendégeket, kiknek kiléte egyelőre maradjon meglepetés!

Ám annyit elárulhatunk, hogy a már említett holland fiatalember mellett, a formaautózásra kihegyezett gálára meghívást kapott a Gender Racing Team (Rónai Tamás, Eszenyi László), a Mogul Racing Teamet képviselő Volentér Balázs, valamint a Magyar Racing Team (Magyar János, Magyar Zoltán) csapata.

A fiúk és a meglepetésvendégek több kategóriában fognak egymással megmérkőzni, természetesen a nézők, rajongók bevonásával. Lesz Formula Renault 2.0 / 3.5 verseny, de végigizgulhatjuk majd a Formula All Stars keretein belül a legjobb hazai versenyzők, és professzionális ellenfeleik harcát is - mondta el érdeklődésünkre Tóth Krisztián Márk, az esemény főszervezője.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: