DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Kiss Norbi és kedvenc gépei

Autóban és versenykamionban lassan egy ország ismeri Kiss Norbi kétszeres Európa bajnok kedvenc márkáját, a Mercedest. Arról viszont sokkal kevesebbet hallani, két keréken és vízen, milyen járművekre - és márkákra - esik a választása.
Futurer márkájú elektromos rollerét például mindenhová magával viszi. Akár versenyhétvégékre, kiállításokra vagy sajtórendezvényekre érkezik, szinte elengedhetetlen kísérője zöld színű villanyrollere, amely a maga nemében a világ élvonalát képviseli.
 
Kiss Norbi formula.hu
 
Norbi múlt nyáron került közelebbi kapcsolatba a jet ski sporttal, és rögtön összebarátkozott a kanadai Sea-Doo márka akkori újdonságával a Spark-al, amellyel még versenyen is indult. A könnyű, sportos, ráadásul környezetbarát vízimotor azóta is kedvence, bár természetesen  a motorsportok rajongójaként többször tesztelte a márka csúcsmodelljét, a több mint 300 lóerős Sea Doo RXP X-et is.
Kiss Norbi Magyarországon elsők között próbálhatta ki a Sea-Doo jet ski-k, a Futurer rollerek vadonatúj modelljeit és nincsen ez másként a Piaggio csoport kétkerekűivel sem. Mostani hungaroringi versenyhétvégéjét a Piaggio, Vespa, Moto Guzzi, Aprilia és Derbi márkák importőrcége a Netmoto azzal segíti, hogy a legendás olasz gyártó világsiker gyanús világújdonságát a Piaggio Medley-t bocsájtotta rendelkezésére. Talán nem véletlen, hogy a Piaggio nem csupán Norbi mellé állt, de állatmenhelyét, a Macskaárvaház Alapítványt is ők segítik egy robogóval.
 
Kiss Norbi tehát, ha felkel elmaradhatatlan Asus laptopja mellől, amelyen telemetriáit elemzi, autóján kívül is számos kitűnő minőségű jármű közül válogathat.
- A Futurer rollerem és az Asus laptopom mellől valóban szinte sohasem tágítok, de a motorozás és a jet ski-zés sajnos egyelőre csak alkalmi elfoglaltság - mondja mosolyog Kiss Norbi, majd hozzáteszi: jet skizésre viszonylag ritkán van ideje, a motorozás pedig - versenyidőszakban - nem megengedett számára.
 
Kiss Norbi formula.hu 1
 
- Természetesen a depókban és rövid utakra szívesen használok robogót és persze  nagy kedvencem a legendás Vespa - mondja Norbi, hozzátéve: most a Hungaroringen lehetőségem lesz kipróbálni az új Piaggio Medley-t is, ami egy igazán trendi formájú, kénylemes robogó. Emellett hétvégén egy Vespa Primavera is rendelkezésére áll majd, hiszen Norbiról egy hosszabb filmet forgatnak, így előfordul majd, hogy ő és a stáb is robogóra pattan.
 
A kétszeres Európa bajnok elárulta: motorban-robogóban nem is tudna egyetlen kedvencet kiválasztani, hiszen legalább annyira tetszik neki a Moto Guzzi café racer-e, mint az Aprilia endurói és a Vespa, meg a Piaggio stílusoso robogói.
 
- Szívesen tartanék egy terepmotort téri erőnléti edzésekhez, egy robogót városi közlekedéshez és mondjuk egy elegáns Guzzi-t hosszabb utakhoz, meleg nyári estékre.
 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: