DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Lamborghini-teszt közben halt meg az Audi-mérnök

Egy Lamborghini Huracánt teszteltek az Audi Hungaria mérnökei az écsi Rába-ringen, amikor az autó lesodródott a pályáról. A sofőrt már nem tudták megmenteni, kollégája kisebb sérüléseket szenvedett.

A Kisalföld tudósítása szerint kedd késő délután, az écsi Rába-ringen következett be a tragédia. Az Audi Hungaria két mérnöke egy Lamborghini Huracánt tesztelt a pályán, amikor az autó – vélhetően a túl nagy sebesség miatt – lesodródott, s bár a vezetőt még kórházba szállították, sérülései annyira súlyosak voltak, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Társát megfigyelésre a Petz-kórház balesetei osztályára szállították.

lambo-huracan



Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria kommunikációs vezetője az idézett lapnak megerősítette a baleset tényét, ám annak okairól a vizsgálat lezárultáig nem tudnak nyilatkozni. Mindenesetre a rendőrség is vizsgálatot indított gondtalanságból elkövetett, halálos közúti baleset megalapozott gyanújával.

 

A Kisalföld úgy tudja, a sofőr mérnök korábban raliversenyeken is részt vett, emellett speciális vizsgával rendelkezett, így jogosult volt az autó tesztelésére. A tragédiáját tovább növeli, hogy állítólag épp néhány napja kötött házasságot, s a nászútjára készült, amikor még elvállalta a Lamborghini próbáját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: