A Toyota döntése, hogy a tartós, ugyanakkor az idővel múlásával változó, átalakuló fát választotta új gépjármű-koncepciójának alapjául, jól érzékelteti a márka azon törekvését, hogy folyamatosan fejlődő kapcsolatot teremtsen az emberek és autóik között. A Setsuna tanulmány azt jelképezi, ahogyan az autók az évek során fokozatosan átalakulnak, mintha magukba szívnák a tulajdonos család egymást követő generációinak vágyait, emlékeit és érzelmeit. A Setsuna tanulmány megalkotásával a Toyota annak az elterjedt képzetnek keresett és talált fizikai megnyilvánulási formát, amely szerint ahogy egy család egyre több időt tölt együtt autójával, és arról gondoskodva átadja azt a következő generáció számára, úgy fog az a gépkocsi is olyan különleges értékekkel bírni, amelyet kizárólag a család érintett tagjai fognak nagyra értékelni.
A tanulmány elnevezése (a setsuna japánul annyit tesz: pillanat) azt hivatott képviselni, ahogy az emberek autójuk fedélzetén értékes, ám múlandó pillanatokat élnek át együtt. A Toyota hite szerint ezek a kollektív emlékek idővel pótolhatatlanná teszik az autót a tulajdonosok számára.
Ennek a koncepciónak a megtestesítésére a Toyota az autó különböző elemeit (beleértve a külső borítóelemeket2, a vázat, a padlót és az üléseket) eltérő, karakteres faanyagokból építette meg. A fa olyan különleges, vonzó tulajdonságokkal bír, amelyeket a hagyományos gépkocsik nem tudnak megadni tulajdonosuknak: megfelelő karbantartás mellett kibír több generációt, ráadásul a környezeti hatásoktól (különös tekintettel a hőmérsékletre és a páratartalomra) függően módosul a színezete és a textúrája, ami egyedi személyiséggel ruházza fel az autót.
„A koncepció kifejezésre juttatásának számos különböző lehetőségét felmértünk, és az egyes területekre különböző fafajtákat választottunk ki: a külső borítóelemek japán cédrusból készültek, míg a váz japán nyírfából. Szintén kiemelt figyelmet szenteltünk az egyes alkotóelemek méretezésének és elrendezésének. Az összeszerelés során egy hagyományos japán asztalos technikát, az okuriarit3 alkalmaztuk, amely sem szövegeket, sem csavarokat nem alkalmaz. A Setsuna kész karosszériájának vonalai a hajókat idéző, szépséges ívet rajzolnak. Azt is szeretnénk, ha a szemlélő elképzelné, ahogy a Setsuna az évek során egyre összetettebb, egyre egyedibb patinára tesz szert. Az autó egy különleges, százéves mérőműszert is kap, amely generációkon át méri a múló időt, míg az ülések a funkcionális szépséget a fa gyengéd színezetével kombinálják.”