DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Három új Mazda nyerte el a Red Dot 2015-ös dizájn díját

Három új Mazda, további három díj. A japán márka júniusban a Mazda MX-5 negyedik generációjáért, az új Mazda2-ért és a Mazda CX-3-ért veheti át az a Red Dot 2015-ös dizájn díját.

Az ikonikus roadster új generációja a Red Dot „Legjobbak legjobbika” elismerést zsebelte be a versenyszavazatok legnagyobb különbségével. A CX-3, a Mazda első B-szegmens szabadidő-autója kiváló minőségű formatervéért kapta a díjat, a Mazda2 pedig „Megtisztelő Említést” kapott. A Red Dot zsűrije széleskörű kritériumrendszer – a dizájntól az innováción keresztül a funkcionalitásig, ergonómiáig és az ökológiai kompatibilitásig – alapján értékelte a pályaműveket.

Mazda2_RedDot_HM_new



A gyár három új modellje korábbi testvéreinek nyomdokába lép. Mindegyik a kiemelkedő „KODO – A mozgás lelke” formanyelvvel nyert díjakat, köztük öt modell a Red Dot-ot is a korábbi években. A KODO vonalai a vadállatok kitörő energiáját képezik le a Mazdákon.

CX-3_RedDot_Design

A formanyelv koncepciója az autógyártó sportautós hagyományaiban gyökerezik, talán nincs is jobb példa rá, mint az MX-5. Negyedik generációjával a világ legnagyobb példányszámban eladott kétüléses sportautója a KODO legmerészebb megtestesítője.

MX-5_RedDot_BotB

„A Red Dot elismerése a KODO rugalmasságának és művészi szabadságának szól” – mondta Kevin Rice, a Mazda európai főtervezője. „A KODO a gepárd energiáját tükrözi, mielőtt prédájára ugrik. Az MX-5 esetében az autó karosszériáján játszottunk a „sűrítéssel” és a „kitöréssel”. A CX-3-nál másik megközelítést alkalmaztunk: összedolgoztuk az autó két fontos részének volumenét és ezek egymáshoz viszonyuló arányait, ezáltal energiát létrehozva. Az új Mazda2 megint más; egyszerűen demonstrálja, hogy nálunk mindegyik autónknak saját karaktere van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: