DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Csak nőkből álló csapat indulna a 2016-os Indy 500-on

Igazi kuriózum van készülőben az Egyesült Államokban: a Grace Autosport kizárólag nők részvételével szeretne eljutni az autósport egyik leghíresebb eseményére, a 100. Indy 500-ra 2016-ban.

A nők és az autósport valahogy sosem fért meg igazán egymás mellett, a Forma-1-ben próbálkozók példáján okulva Bernie Ecclestone külön bajnokságot javasolt a hölgyeknek, amihez a Formula.hu csapata is adott néhány ötletet egy fiktív rajtráccsal. A tengerentúlon azonban egészen más fába vágta a fejszéjét Beth Paretta, aki 2014 végig az SRT Motorsports igazgatójaként irányította a csapatot.

Az általa alapított Grace Motorsports célja nem kisebb, mint egy mérnököktől kezdve szerelőkön át minden egyes pozíciójában ízig-vérig női csapattal eljutni a 2016-os Indy 500-ra, mely a híres verseny 100. eseménye is lesz egyben. A projekt távlati céljai között azonban nem csak az egyszeri indulás szerepel, Peretta tíz éven belül egy nő arcát szeretné látni az 500 mérföldes futam díján, a Borg Warner-trófeán. Ehhez az első lépés a motorsport számtalan kategóriáját megjárt Katherine Legge leigazolása volt, aki – ha sikerül – természetesen versenyzőként fogja segíteni a csapat munkáját.



„Nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek az új és izgalmas csapatnak. Számomra ez több mint versenyzés, ez valami sokkal nagyobbnak a kezdete, egy mozgalom a sporton belül. A versenyzés életem legnagyobb szenvedélye, és egészen gyerekkorom óta szerettem volna részt venni az Indy 500-on. Érdekes lesz látni, miként fejlődünk majd, de nincsenek kétségeim afelől, hogy sikeresek leszünk” – idézte a Motorsport.com a brit pilótanőt.

Legge egyébként két alkalommal már ott indult Indianapolisban: 2012-ben a 22., 2013-ban pedig a 26. helyen végzett. A versenyzés mellett a Grace Autosport tervei között szerepel tehetséges női mérnökök felkutatása is, többek között azért, mert az USA autóipara hiányt szenved belőlük. „Ha sikerül fiatal nőket inspirálni a STEM (Science, Technology, Engineering, Maths – Tudomány, Technológia, Mérnöki pálya, Matematika)-karrierjük elkezdéséhez, már nyertünk” – nyilatkozta a csapatfőnök Beth Peretta.

A Grace Autosport már magáénak tudhatja az FIA támogatását Vicki O’Connor amerikai delegáltnak köszönhetően, de a Nők a Motorsportban Tanács tagjaként Lyn St. James, korábbi Indy 500-induló is pártolja Perettáék projektjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: