DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
USA

Új IndyCar-helyszín Kanadában?

James Hinchcliffe, aki jelenleg az egyetlen kanadai versenyző az Indycar mezőnyében, csapata szintén kanadai tulajdonosával azon dolgozik, hogy életre hívjon egy utcai versenyt Calgaryben.

A kanadai pályák mindig is népszerű helyszínnek számítottak az IndyCar naptárában, elég csak a korábbi a Champ Cart fogadó Vancouvert, vagy Montrealt említeni, de Edmonton is sok nézőt vonzott, mely 2012-ben rendezte utolsó versenyét. Jelenleg csak Toronto utcái azok, melyek motorzajtól hangosak az országban, de a mezőny egyetlen kanadai versenyzője, James Hinchcliffe és csapatának tulajdonosa, Ric Peterson újabb hazai helyszínt szeretne a versenynaptárba.

A Motorsport.com értesülései szerint az érintettek már fel is vették Calgary városvezetésével a kapcsolatot, Hinchcliffe pedig úgy gondolja, hogy a rajongók csak egy érvet jelentenének a sok közül. „A vancouveri verseny a naptár egyik legnépszerűbbje volt, aztán Edmonton is sikeresnek számított, amíg a politika meg nem fojtotta. Ric és én sokat beszéltünk egy Calgaryben tartott versenyről, hiszen a városnak már komoly gyakorlata van a nagy események rendezésében” – mondta.



A pilóta itt főleg a Calgary Stampede Exhibition és Rodeo nevű eseménysorozatra gondolt, mely tíz napon keresztül napi 100.000 látogatójával a legnagyobb dobása az 1988-ban téli olimpiát rendező nyugat-kanadai városnak. Peterson szerint a legnagyobb problémát a megfelelő helyszín kijelölése jelentené majd, hiszen a Calgarytól északra elhelyezkedő Rockyview Motorsport Park építését abbahagyták, de hozzátette, hogy az utcai pályák elég népszerűek manapság az IndyCarban.

„Nagyszerű lenne itt versenyezni, de hogy sikerül-e keresztülvinni a tervünket, azt még nem tudom biztosan. Okot egyébként nem látok rá, miért ne lehetne. Ebben reménykedem, és az is jó lenne, ha már 2017-re összeállna minden” – vélekedett Peterson.

Hinchliffe szerint rengetegen profitálnának ebből a versenyből: „Ez jót tenne a kanadai motorsportnak, a városnak, és az IndyCarnak is, hiszen Kanadában mindig nagy rajongótábora volt a sorozatnak – a drukkerek egyszerűen felülmúlhatatlanok itt” – vélekedett az IndyCarban eddig három győzelmet arató versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: