DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
USA

IndyCar: Hinchcliffe foglalja el Pagenaud autóját

A kanadai James Hinchcliffe kedden este jelentette be, hogy ő fogja vezetni jövőre a Schmidt Peterson Motorsport 77-es autóját, mely Simon Pagenaud Penskehez igazolása után üresedett meg.

James Hinchcliffe 2011-ben az Indy Lights sorozat ezüstérmeseként érkezett meg az IndyCarba, első évét a szériától akkor búcsúzó legendás Newman/Haas csapatnál töltötte, azóta pedig az Andretti versenyzője. Legjobb évében, 2013-ban három futamot is nyert, s végül nyolcadik lett a szezonban, idén viszont a dobogó is csak egyszer jött össze neki, ráadásul Indianapolisban önhibáján kívül meg is sérült, és mentő vitte kórházba.

Most viszont szétválnak a pilóta és a csapat útjai: Hinchcliffe tegnap bejelentette, hogy három év után elhagyja az Andrettit, és a Schmidt Peterson Motorsporthoz igazol. A 77-es autót kapja, melyet eddig az a Simon Pagenaud vezetett, aki 2015-ről már a Pensket erősíti Will Power, Helio Castroneves és Juan Pablo Montoya oldalán.

pagenaud_77_2014
A 77-es autó, itt még Pagenaud-val a volán mögött

„Bár hosszú évek óta az Indy Lightsban szerepelnek, az IndyCarban még fiatal csapatnak számít az SPM” – mondta Hinchcliffe, aki 2009-ben Schmidt Indy Lights csapatában versenyzett. „Hihetetlen, mit értek el néhány év alatt, futamokat nyertek, mindenhol versenyképesek voltak, a legjobb öt közt zárták a bajnokságot sokkal tapasztaltabb csapatok ellen... Ez lenyűgöző ezen a szinten. Mivel fiatalok, van még lehetőség a fejlődésre, ami nagyon izgatottá tesz.”

A 2000-ben egy tesztbalesetben lebénult csapatfőnök, Sam Schmidt azt is elárulta, hogy már évekkel ezelőtt szerette volna „HinchTown polgármesterét” leszerződtetni, de akkor még meghiúsult a terve: „James nagyon sikeres volt az IndyLightsban és más sorozatokban az IndyCar felé vezető úton. Tulajdonképpen már most is ő vezette volna a 77-est, ha három éve elérhető lett volna. 2011-ben is megpróbáltuk őt leszerződtetni, akkor azonban ez nem sikerült.”

 

„Azóta versenyeket nyertünk, a bajnokságért harcoltunk, s úgy hisszük, hogy rá van szükségünk ahhoz, hogy csapatként fejlődni tudjunk. Nagyon jól esik a csapatnak, hogy James nálunk akar vezetni, s hogy úgy gondolja, hogy futamokat nyerhet velünk, sőt, a bajnokságért is küzdhet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: