Túraautó hírek
Vettel öccse is Keszthelyi Vivien riválisa
Nem sokkal az TT Cup 2017-es idényének első hivatalos tesztjét követően az Audi bejelentette, hogy a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse, a 18 éves Fabian is tagja a mezőnynek.
részletekPlusz 20 kilót kap Tassi Bahreinben
Tassi Attila a TCR autóversenyzés ifjú pilótája úgy robbant be az idei szezon első versenyére Grúziában, hogy csapatát is egyből a második helyre emelte.
részletekMagyar siker a SEAT Leon CUPRACER Evo 17-tel
A múlt hétvégén a grúziai futammal rajtolt a TCR pályaverseny, ahol öt versenyző indult az új SEAT versenygéppel.
részletekÚj kihívó! - Íme a 2017-es BMW M4 DTM
Egy hónappal a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2017-es idényének hockenheimringi szezonnyitója előtt a BMW Motorsport már készen áll a megmérettetésekre.
részletekTCR: Mindkét magyar dobogóra állhatott
Az első, esős futamon a SEAT-ot vezető Ficza Ferenc, a második, immár száraz pályán rendezett versenyen pedig a most debütáló M1RA fiatal pilótája, Tassi Attila fért be a top3-ba a TCR szezonnyitóján.
részletekHIVATALOS: Ficza és a Zengő a TCR-ben
Sőt, a fiatal ex-WTCC-s pilóta már az első futamon is rajthoz fog állni, csak éppen ekkor még nem egy Kia, hanem egy Seat Leon volánja mögött - teljes szezont fut a bajnokságban.
részletekTalálkozz Keszthelyi Viviennel az AMTS-en!
Az Audi 16 éves magyar versenyzőnője is ott lesz a hétvégi AMTS-en, vasárnap ajándéktárgyakkal, autogramkártyákkal várja az érdeklődőket.
részletekA Zengő Ficzával indul a TCR-ben, de késnek
A TCR túraautós sorozat kiadta az idei szezon nevezési listáját, amely igencsak megduzzadt a korábban ismerthez képest, ráadásul a Zengő Motorsport két autója is szerepel rajta. Viszont úgy tűnik, a szezonnyitóra nem érnek oda...
részletekDTM – A túraautózás csúcsa?
Az autóversenyzők többsége úgy tartja, hogy mára már a DTM számít a túraautó versenyzés csúcsának, és nem véletlenül: a három nagy német márka küzdelme rendre hoz lenyűgöző futamokat.
részletekGerhard Berger lett a DTM elnöke
Bár korábbi nyilatkozataiban cáfolta, hogy erre készülne, most mégis Gerhard Berger vette át a Német Túraautó Bajnokság irányítótestületének elnöki posztját. Az osztrák új gyártókat, izgalmasabb autókat és versenyformátumot ígér.
részletekEurópában is rajthoz áll a GT3-as Lexus
A Lexus 2017-ben immár az RC F GT3 géppel is megjelenik a versenypályákon, tovább erősítve márkaimázsát a motorsport egyre gyarapodó rajongói táborában.
részletekNorbi majdnem a WTCC-be nevezte csapatát
A Bári Dáviddal közösen bemutatott saját csapatukról beszélve Michelisz Norbert elárulta, a világbajnoki mezőnyben való részvétel is megfordult a fejükben, ám ezen tervüket meghiúsított a WTCC2 terveinek bedőlése.
részletek