DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Túraautó

Huffé az őrült második futam, Michelisz 4.

Komoly csatákat és a 2012-es vb-győztes győzelmét hozta a fordított rajrácsos verseny Vallelungában. Michelisz előnye csökkent, de maradt az összetett élén.

A fordított rajtrács értelmében Ma Qing Hua vághatott neki a pole-ból a TCR Világsorozat második vallelungai versenyének, míg az első futamot megnyerő Michelisz Norbert a tizedik helyről startolhatott. Az első kör, amely Nestor Girolami kiugrott rajtjával indult, elképesztő csatát hozott az élen és a középmezőnyben is: Mának Yann Ehrlacher-vel kellett vívnia, de megtartotta a vezetést a kínai, mögé pedig Rob Huff zárkózott fel másodiknak az Audival, míg Michelisz három helyet is javítva hetedikként haladt, de aztán a csapattárs Mikel Azconával vívott őrületes harc hevében Thed Björk mindkét hyundaios mellett elment, így a nyolcadik pozícióban tudott megkapaszkodni a magyar pilóta.

tcr-huff-vallelunga



Ezzel pedig még nem volt vége az őrületnek: a negyedik kör elejére Huff áthámozta magát Mán némi arrébb taszajtás kíséretében, amit kihasznált Ehrlacher is. Utána pedig John Filippi is már támadta a kínait, amikor Ma megforgott és csak óriási szerencsével tudták kikerülni a többiek – akik közül Filippi és Urrutia össze is akadt. A baleset miatt beküldték a safety cart, mögötte Huff, Ehrlacher, Frederic Vervisch, Björk, Michelisz, Azcona sorrendben állt be az első hatos.

Az újraindítást követően Huff ellógott az Ehrlacher, Vervisch párostól, míg Björk mögött helyet cserélt a két BRC Hyundai. Azcona egyből el is kezdte keményen támadni Björköt, az agresszív manőverét pedig Michelisz is ki tudta használni, így a spanyol és a magyar a svédet átlépve feljött a negyedik és ötödik helyre. Azcona ezután az Ehrlacher, Vervisch duót is utolérte, de az audis ellen már nem tudott támadást indítani.

Huff pedig eközben senkitől sem zavartatva húzta be a győzelmet az Audival. Ehrlacher és Vervisch a dobogón, a Hyundaioknál pedig az utolsó kör végén megtörtént a helycsere: Azcona visszaadta a pozíciót Michelisznek, aki így negyedik lett csapattársa és Björk előtt. Norbinak ezzel csökkent ugyan az előnye több ellenfelével szemben, de így is maradt 25 pontos előnye Ehrlacher és 33 egységnyi fórja Huff előtt, Azcona pedig 39 pontra távolodott – azaz az összetett éllovasaként utazhat a jövő hétvégi hungaroringi fordulóra

Az alábbi videóban a teljes második viadal visszanézhető:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: