Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 5. hétfő
Túraautó

Már a szükséges pénz bő 70%-át összedobta a közösség Tim Gábornak

Úgy tűnik, hogy a szurkolók és kisebb-nagyobb támogatók segítségével összejöhet a szükséges háttér és a népszerű pilóta ott lehet a Clio Cup Europe hungaroringi állomásán.

Tim Gábor 2021-ben megnyerte sorozatban másodszor is a Swift Cup Europe sorozatot, mellyel a karrierje hetedik bajnoki címét zsebelte be. 2022-re több komoly ajánlata is volt nemzetközi sorozatokban induló csapatoktól, de nem sikerült tőkeerős partnereket találnia, és a saját anyagi háttere közel sem volt elég ahhoz, hogy rajthoz álljon. Most a közösségi adományozás segítségével próbálna szerencsét Európa legnagyobb mezőnyével futó márkakupájában, a Clio Cup Europe-ban, melynek negyedik fordulóját július 9-10-én a Hungaroringen rendezik.

Tim és stábja nem egészen két hete indította el a közösségi adományozós kampányát, amely során hárommillió forintot kért - ennek pedig nagy részét a mai napig össze is rakta számára a közösség. A pilóta örömmel közölte közösségi oldalán, hogy a kitűzött cél 72,43%-át már sikerült összegyűjteni úgy, hogy néhány nagyobb céggel együtt összesen 142-en adományoztak neki valamekkora összeget. A támogatók neveit a tervek szerint meg is jelentetik majd az autón.

Az elmúlt időszakot tekintve feltétlenül példátlan ez a kezdeményezés, Magyarországon utoljára 2008-ban volt emlékezetes összefogás, amikor a raliszeretők Turi Tamás versenyzését próbálták meg támogatni, míg nemzetközi szinten 2019-ben Chris Ingramet karolták fel a szurkolók: a fiatal pilóta anyagi háttere elfogyott, de mivel az Európa-bajnoki cím volt a tét, így az utolsó futamokat közösségi finanszírozásból teljesítette és végül (éppen Magyarországon) meg is nyerte a bajnokságot.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: