DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
Túraautó

Sportszerűtlenség, csapatutasítás, Götz a DTM új bajnoka

Elképesztő történéseket hozott a szezon utolsó futama a Norisringen: Van der Linde a rajt után kiütötte Lawsont és később kis híján Götzöt is – a német végül a többi Mercedes masszív segítségével nevető harmadikként bajnok lett.

Hárman maradtak esélyesek a bajnoki címre a DTM-szezon legutolsó, 16. versenyén. Liam Lawson a vasárnap délelőtti időmérő megnyerésével további három pontot gyűjtött, még tovább növelve esélyeit. 19 ponttal vezetett az audis Kelvin van der Linde előtt, aki második rajtkockát szerzett, valamint 22 ponttal előzte a harmadik esélyest, a mercedeses Maximilian Götzt, aki szombaton győzni tudott, de a második napon csak nyolcadik rajtkockába kvalifikált.

Dráma történt a rajt után: Kelvin van der Linde belső íven (a fehér vonalat is átlépve) próbálta megelőzni Lawsont, és annyira erőszakos volt, hogy teljesen kiszorította a pályáról mindkét AF Corse Ferrarit – Lawson és Nick Cassidy a fallal szemben állt meg, tolatniuk kellett, hogy a mezőny végén visszaálljanak a versenybe. Ráadásul a Red Bull-autó kormányműve megsérült a kontakt során: Lawson többször is bokszba jött, majd visszaengedték a pályára, ezzel többkörös hátrányba került.



A kormányzással küzdő Lawson pontszerző esélyei közel nullára csökkentek, kívülállóként csak abban bízhatott, hogy egyik ellenfele sem nyeri meg a versenyt: mindkettőnek győznie kellett a bajnoki cím megnyeréséhez. Az első kanyaros incidens után Van der Linde a második helyre csúszott vissza, a vezetést Lucas Auer vette át. A dél-afrikai hamarosan még nehezebb helyzetbe került: egy másik Mercedes, Philip Ellis is megelőzte, a baleset okozásáért pedig öt másodperc büntetést kapott. Van der Linde tempója nem volt elég jó, hogy előremozduljon a harmadik helyről, de maga mögött, negyedik pozícióban tartotta Götzt.

A német korai, a dél-afrikai hosszan elnyújtott kiállással próbált nagyot húzni. Van der Linde csak a 52. körben állt ki – és töltötte le büntetését –, így Götz elé tért vissza. A két rivális összecsapott a pályán: Van der Linde ezúttal is túl vehemens volt, keményen védekezett, a két autó összeütközött, de Götznek sikerült megfognia a megcsúszó Mercedest. Végül az Abt-pilóta járt pórul, a kontakt következményeként defektet kapott, és kicsúszott Götz elől.

Az élen tehát a következő sorrend alakult ki, 8 perccel a vége előtt: Auer, Ellis és Götz haladt a dobogós pozíciókban – azaz a Mercedes három autója, Götznek pedig nyernie kellett, hogy ő legyen a bajnok, ne a mezőny végén sokkörös hátrányban továbbra is haladó Lawson. Az utolsó percekben aztán megtörtént a csapatutasítás: Ellis, majd a tíz másodperces előnyt pillanatok alatt eladó Auer is elengedte Götzt.

Maximilian Götz megnyerte a szezon utolsó versenyét: a 35 éves pilóta a hétvége előtt messzi harmadik helyezett volt, az év során egyszer sem vezette az összetettet, végül azonban mégis ő nyerte meg a DTM 2021-es bajnoki címét. Három futamot nyert, ebből kettőt a szezonzáró hétvégén, valamint öt további dobogót szerzett, pole-pozíciója azonban nem volt szezonja során, ami szintén mutatja, hogy tempó terén nem tartozott a leggyorsabbak közé-

A futamon Auer lett a második, Maximilian Bühk szezonja legjobb eredményével a harmadik: az első körös incidens után bravúros Cassidy a futam végén a pódiumért harcolt, de összeütközött Ellisszel, ami mindkettőjük bukását okozta. A másik két esélyes, Van der Linde és Lawson nem szerzett pontot – a 19 éves új-zélandi nagyon csalódott lehetett, riválisa sportszerűtlen megmozdulása miatt úszott el a félig zsebében levő bajnoki cím és hullott a nevető harmadik ölébe.

  Versenyző Márka Idő/hátrány
1 Maximilian Götz Mercedes 56:29.301
2 Lucas Auer Mercedes 0.869
3 Maximilian Buhk Mercedes 5.339
4 M.Rockenfeller Audi 6.395
5 Daniel Juncadella Mercedes 9.310
6 Arjun Maini Mercedes 12.012
7 Marco Wittmann BMW 15.932
8 Vincent Abril Mercedes 17.811
9 Sophia Flörsch Audi 22.657
10 Philip Ellis Mercedes 24.700
11 Timo Glock BMW 24.974
12 Lucas di Grassi Audi 41.792
13 Nick Cassidy Ferrari 1 kör
14 Dev Gore Audi 1 kör /11.785
15 Nico Müller Audi 1 kör /13.345
16 Sheldon van der Linde BMW 1 kör /23.524
17 Kelvin van der Linde Audi 1 kör /47.396
- Liam Lawson Ferrari kiesett
- Esmee Hawkey Lamborghini kiesett
- Esteban Muth Lamborghini kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: