A sepangi szezonzáró első futamát megnyerte a pole-pozícióból indulva Michelisz Norbert, a malajziai eső viszont a második versenybe is beleszólt, nem sokkal a rajt előtt ismét eleredt, ami újfent bonyolította a dolgokat. A magyar pilóta Guerrierivel szemben 27, Mullerrel szemben pedig 35 pontos előnnyel kezdhette meg az idény utolsó előtti futamát, viszont az eső mértéke megkavarta a helyzetet: Michelisz nem rajtolt jól, a 15. helyig esett vissza, Guerrieri viszont parádézott, a kilencedikről azonnal a második helyre jött fel.
Mire az első sokkot kihevertük, már jött is a következő: többen is lecsúsztak a vizes pályáról, közöttük Michelisz is, miközben Guerrieri átvette a vezetést - ráadásul Catsburg autója kigyulladt, úgyhogy piros zászlóval meg is kellett szakítani a futamot. Ezt pedig egy kissé érthetetlen, nagyjából egy órás (!) szünet követte - senki nem tudta, hogy mikor fognak indulni a versenyzők, vagy hogy milyen sorrendben, vagy hogy egyáltalán mi tart eddig egy szabály betartásában...

Mire végül elindult a futam, már besötétedett, a sorrend pedig végül úgy alakult, hogy Guerrieri a második, Muller az ötödik, Michelisz pedig a 13. helyről folytathatta, illetve kezdhette meg a küzdelmet - ez a küzdelem azonban csak a biztonsági autó mögött indulhatott el a hatalmas víz miatt. A várakozásoknak megfelelően Guerrieri azonnal megelőzte Girolamit és átvette a vezetést, Michelisz pedig a borzalmas látási viszonyok között megkezdte a felzárkózást...
...ebben segítséget is kapott, Farfus például elengedte, de ettől függetlenül a magyar pilóta nagy tempóban jött fel a nyolcadik pozícióba, ami már a mérnöke szerint is rendben lett volna az addigiak után, a Norbi előtt autózó Ehrlacher viszont szándékosan lelassított, hogy feltartsa és ezzel megadja azt az esélyt, hogy a mögötte érkező Huffék helyzetbe kerüljenek.
Mindezt végül egy biztonsági autó zárta le: két körrel a vége előtt újabb safety car-fázis következett, úgyhogy a meglévő sorrendben ért véget a futam. Guerrieri nyert, Michelisz nyolcadik lett, így tíz pontra csökkent közöttük a különbség az utolsó futamra, amelyet majd Norbi kezdhet meg pole-pozícióból. Más már nem nyerhet: Muller ezzel a futammal matematikailag is kiesett a csatából.
A 2. futam eredménye:
| Versenyző | Autó | Idő/hátrány | |
| 1 | Esteban Guerrieri | Honda | 28:45.146 |
| 2 | Mikel Azcona | Cupra | 1.023 |
| 3 | Johan Kristoffersson | Volkswagen | 1.368 |
| 4 | Néstor Girolami | Honda | 2.198 |
| 5 | Kevin Ceccon | Alfa Romeo | 2.313 |
| 6 | Yvan Muller | Lynk & Co | 2.5 |
| 7 | Yann Ehrlacher | Lynk & Co | 3.894 |
| 8 | Norbert Michelisz | Hyundai | 4.498 |
| 9 | Rob Huff | Volkswagen | 5.033 |
| 10 | B.Leuchter | Volkswagen | 6.27 |
| 11 | Aurélien Panis | Cupra | 6.966 |
| 12 | Tiago Monteiro | Honda | 8.821 |
| 13 | Mehdi Bennani | Volkswagen | 9.511 |
| 14 | Jean-Karl Vernay | Audi | 10.095 |
| 15 | Niels Langeveld | Audi | 10.705 |
| 16 | Mitchell Cheah | Hyundai | 11.274 |
| 17 | Ma Qinghua | Alfa Romeo | 13.607 |
| 18 | J.P.de Oliveira | Honda | 14.408 |
| 19 | Augusto Farfus | Hyundai | 14.667 |
| 20 | Tom Coronel | Cupra | 16.685 |
| 21 | Andy Priaulx | Lynk & Co | 17.847 |
| 22 | Hafizh Syahrin | Hyundai | 18.159 |
| 23 | Thed Björk | Lynk & Co | 19.074 |
| 24 | Douglas Khoo | Cupra | 20.589 |
| 25 | F.Vervisch | Audi | 21.395 |
| 26 | G.Tarquini | Hyundai | 1:10.622 |
| - | Gordon Shedden | Audi | |
| - | Attila Tassi | Honda | |
| - | Daniel Haglöf | Cupra | |
| - | Nicky Catsburg | Hyundai |