DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Túraautó

Monza, Anderstorp és egyéb nyalánkságok a DTM naptárában

Tovább bővítette naptárát, izgalmas helyszíneket vonzott be és egy ezeréves hagyománnyal is szakított a DTM 2020-ra. Magyar forduló ezúttal sem lesz, viszont először száguldanak a világ legerősebb túraautói Monzában!

Az idei kilenc helyett jövőre már tíz versenyhétvégéből áll majd a Német Túraautó-bajnokság szezonja, derült ki a sorozat friss, a vártnál korábban kiadott előzetes versenynaptárból. Az idei menetrendből csak a misanói forduló esik ki, helyette azonban két izgalmasnak ígérkező állomás került be: Monza és a svédországi Anderstorp. Emellett egy még meg nem nevezett helyszín is helyet kapott a naptárban május végi időponttal, de talán mindennél nagyobb meglepetés, hogy csak egyetlen látogatást tesz a sorozat Hockenheimben, ami pedig emberemlékezet óta mindig duplázó volt a DTM-ben.

dtm



Még a sorozat első, 1996-ig létező inkarnációjára vezethető vissza a többszöri hockenheimi látogatás, a 2000-es újjászerveződés óta pedig 2010 kivételével minden évben ez a pálya adott otthont a szezonnyitónak és a szezonzárónak is. 2020-ban azonban csak a zárás lesz ott, a másik időpont pedig teljes egészében eltűnt – helyette Zolderben startol majd az évad.

Monza érkezését már korábban megerősítette a sorozat – a korábbi években Misanót, Mugellót és az Adria Raceway-t látogatták meg a német túraautók olaszföldön, de a „sebesség szentélyébe” most utaznak el először.

Anderstorp azonban egy váratlan érkező: Svédországban még sosem versenyzett a DTM, a pálya pedig már rég kikerült a főbb nemzetközi csapásirányból, noha 1973 és 1978 között még Formula-1-es nagydíjnak is otthont adott.

Az időpontok nyilvánosságra hozatalával az is kiderült, hogy egy naptárütközéssel kell majd számolniuk azoknak a versenyzőknek, akik a DTM mellett a Formula-E-ben is versenyezni fognak. A május 30-i hétvégén lesz a Berlin ePrix és a túraautósok még meg nem nevezett fordulója is. Ez jelen állás szerint Robin Frijnst és Nico Müllert érintheti – közülük utóbbi jelentette már be, hogy pontosan ez a terve, és bizonyára az időpontegyezés tudatában szerződött már le a Dragonnal az FE-be.

 

A DTM előzetes 2020-as versenynaptára:

Zolder április 25-26.
Lausitzring május 16-17.
? május 30-31.
Anderstorp június 13-14.
Monza június 27-28.
Norisring július 11-12.
Brands Hatch augusztus 22-23.
Assen szeptember 5-6.
Nürburgring szeptember 12-13.
Hockenheim október 3-4.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: