DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

Eldőlt: Wehrlein visszatér a DTM-be

Versenyzői karrierje eddigi legnagyobb sikereinek helyszínére teszi be ismét a lábát a Mercedes Formula-1-ből kiszorult, de még mindig szemtelenül fiatal tehetsége, Pascal Wehrlein.

A most 23 éves német már nem az első olyan pilótája volt a Mercedes juniorprogramjának, akivel a márka sikeresen valósította meg azt a különutasnak számító karrierpályát, miszerint a DTM-et használták felkészítésként a Formula-1-es debütáláshoz. Wehrlein 2015-ben a Német Túraautó-bajnokság legfiatalabb bajnokaként kapta meg az F1-es bemutatkozás lehetőségét, de a királykategóriában eltöltött két éve során még középmezőnybe tartozó technikával sem bizonyíthatott: 2016-ban és 2017-ben is a konstruktőri tabella utolsó helyén végző csapatnál, előbb a Manornál, majd a Saubernél versenyzett, és a figyelemfelkeltéshez az sem volt elég, hogy mindkét évben ő volt az egyedüli pontszerző alakulatánál.

DVbLXeiXcAAYGFG



Miután a Sauber 2018-ra a Ferrari befolyásának növekedése nyomán Charles Leclerc-nek adta az ülését, a mezőnyben pedig minimális szintű átrendeződés történt a holtszezonban – ráadásul a Mercedes másik ígéretes fiatalja, Esteban Ocon ellopta előle a rivaldafényt – Wehrleinnek nem maradt hely az idei F1-es mezőnyben. Várható volt, hogy a kezét továbbra sem elengedő Mercedes a DTM-ben nyújt neki menedéket, és a mostani bejelentés megerősítette, hogy pontosan ez is történt, két év távollét után a 2015-ös bajnok visszatér hazája túraautós bajnokságába, ahol a stuttgarti márka utolsó szezonjára készül.

„Fantasztikus emlékeket őrzök a DTM-ről, nem utolsósorban a 2015-ben megnyert bajnoki cím miatt, de az erős csapatszellemre és a srácokkal közösen megélt számos szép pillanatra is kellemesen gondolok vissza” – mondta Wehrlein a bejelentés apropóján. „A Formula-1-ben töltött éveim alatt is rajta tartottam a szemem a DTM-en, és néhány versenyre el is utaztam, hogy meglátogassam és támogassam a csapatot.”

„Sok minden megváltozott a DTM-ben azóta, hogy 2015-ben Hockenheimben teljesítettem az ottani utolsó versenyem, de kedvelem a kihívásokat, és már alig várom, hogy első alkalommal pályára hajtsak az új autónkkal.”

Az általa említett számos változás közé sorolható, hogy 2015 vége óta már törölték a teljesítményalapú súlyozást, a csapatok már csak bokszutcai táblákon üzenhetnek a versenyzőknek, a kerékcseréknél kevesebb személy dolgozhat, és az autók is erősebbek lettek valamelyest.

A Mercedes teljes felállása azonban még mindig nem ismert, mert noha Wehrlein érkezése mellett Gary Paffett, Paul di Resta, Edoardo Mortara és Lucas Auer a helyén marad, a csapattól való távozását frissen bejelentő Maro Engel helyére még mindig találni kell valakit. Valószínűleg a spanyol Daniel Juncadella lesz a befutó, aki 2013 és 2016 között már szintén része volt a márka DTM-programjának, jelenleg pedig tesztpilótaként ténykedik. Az viszont nem mutat rosszul, hogy Wehrlein, Paffett és di Resta révén a stuttgartiak felállását három korábbi bajnok is erősíti – még ha a Mercedes 2015 óta nem is tudta megnyerni a pilóták, a csapatok és a márkák bajnokságát sem.

Az is biztos viszont, hogy Wehrlein számára a DTM-es visszatérés is csak ideig-óráig jelent megoldást: egészen pontosan egy évig. A Mercedes ugyanis a szezon végén kiszáll a sorozatból, hogy a 2019 őszén startoló Formula-E-programjára készüljön. És valószínűleg Wehrleinnek könnyebb dolga lesz, ha az elektromos sorozatban szeretné majd bebiztosítani a hosszabb távú jövőjét, mint azzal, ha a Formula-1-es mezőnybe próbálná visszaverekedni magát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: