DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Túraautó

Tassi ezüstérmet szerzett, és bajnoki címhez segítette a M1RA-t a TCR-ben

A szombaton rendezett két versennyel véget ért a TCR nemzetközi túraautó-bajnokság 2017-es szezonja, amely nagy magyar sikerrel zárult: Tassi Attila első futamos bravúrja révén a M1RA Motorsport megnyerte a csapatok bajnokságát, Atti pedig – 18 éves kora ellenére, sok tapasztalt vetélytársát maga mögött tudva – második helyen végzett!

Nagyszerűen rajtolt a tizedik helyről Tassi Attila a dubaji első futamon, hiszen a piros lámpák kialvása után máris feljött a hatodik pozícióba. Ezután az egyik Hyundai-pilóta kiállt előle, így a fiatal magyar máris ötödik volt. Végül itt is intették le, azzal pedig, hogy öt helyet javított a rajtpozíciójához képest, sokat tett azért, hogy a M1RA egy futammal a vége előtt bebiztosítsa a bajnoki címét. 48 pontos előnye maradt a magyar csapatnak úgy, hogy már maximálisan csak 43 volt gyűjthető.

Tassinak arra már nem maradt ideje az első futamon, hogy az előtte negyedik helyen autózó Jean-Karl Vernay-t is megelőzze. Így a M1RA mellett a francia versenyző is bebiztosította magának a pilóták bajnoki címét, éppen Tassival szemben, akinek egyedüliként volt még matematikai esélye a befogására.



„Mindent kiadtam magamból az első futamon, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy elkapjam Vernay-t. Ennek ellenére nagyon elégedett vagyok, mert kihoztam magamból a maximumot és mi lettünk a csapatbajnokok. Remélem, méltóképpen tudom zárni a szezont az utolsó futamon” – fogalmazott Tassi.

A szezon utolsó versenyét a pole pozícióból indította, hiszen az időmérős tizedik helye a fordított rajtrácson elsőt ért. Kiugrott a rajtnál, így hiába jött el magabiztosan elsőként, boxutcaáthajtásos büntetést kapott, amit a nyolcadik kör végén töltött le. A mezőny végére, a 17. pozícióba jött vissza, ám fontos volt, hogy innen is felküzdötte magát pontszerző helyre, mert az így megszerzett egy ponttal megvédte a bajnoki második helyét a futamot megnyerő svájci Stefano Cominivel szemben.

„Sajnos a második verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Úgy érzem, hogy a kiugrás nem száz százalékosan az én hibám volt, de ennek eldöntéséhez először meg kell nézni az adatokat. Köszönöm az egész éves biztatást és támogatást!” – nyilatkozta Tassi a dubaji szezonzáró végén.

A 2017-es TCR International Series bajnoka tehát a M1RA Motorsport lett, amelyet magyar versenyzője, Tassi Attila hét dobogós helyezéssel, közte a Hungaroringen aratott két futamgyőzelemmel segített a szezon során, és a második helyet szerezte meg a pilóták értékelésében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: