DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Jön a Lexus és a Nissan a DTM hétvégéjére

Egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Németország és Japán túraautós bajnoksága, a DTM és a Super GT, amelyek világviszonylatban is a zártkarosszériás pályaversenyzés élvonalának számítanak.

Az már korábban is ismert volt, hogy a két sorozat 2019-től a Class One névre keresztelt közös szabályrendszer szerint fogja építeni autóit, ami akár a két világ közötti átjárás, esetleg közös versenyek lehetőségét is magában hordozza. Egy apró, de mégis fontosnak tekinthető lépést pedig már idén tesznek egymás irányába a felek, hiszen bejelentették, hogy a DTM idei, hockenheimi szezonzárójára bemutatójelleggel a Lexus és a Nissan versenygépei is átruccannak.

super-gt



A Super GT-ben is három márka autói versengenek jelenleg (a fenti kettő mellett még a Honda), az október 15-i németországi kitérő során pedig a Lexus LC500 és a Nissan Nismo GT-R is pályára lép majd a hétvége mindhárom napja során 15-30 perces bemutatóedzések keretében. Cserébe a DTM autói is hasonló módon vendégeskednek majd a japán sorozat novemberi fináléja idején Motegiben.

Bár nem egymás elleni versenyzésről, csupán tesztkörökről van szó egyelőre, a DTM-et irányító Gerhard Berger mégis fontos, történelmi jelentőségű lépésként értékelte ezt a kölcsönös gesztust a két sorozat részéről.

A Német Túraautó-bajnokságnak jelenleg kisebbfajta krízist kell megoldania, hiszen költségcsökkentési okokból éppen idénre csökkentették 18 fősre a mezőny létszámát, majd váratlanul ebben az évben jelentette be a Mercedes, hogy a 2018-as szezon végén kivonul a DTM-ből, amelynek évtizedeken át oszlopos tagja volt. A sorozatnak így módot kell találnia arra, hogy 2019-től ismét 18-20 körülire növelje a nevezők számát, ebben pedig nem elképzelhetetlen, hogy a Super GT autói is segítségükre lehetnek, hiszen abban az évben lép életbe a Class One szabályrendszer.

Nem a legstabilabb napjai ezek a világ túraautózásának, hiszen az FIA által szankcionált WTCC még súlyosabban szenved az érdeklődés hiányától a résztvevőket illetően, és egyelőre az ő jövőjüket fedi a legnagyobb homály.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: