DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

A BMW folyamatosan figyeli a többi szériát

Bár jelenleg a DTM- és a GT-programjukra koncentrálnak, az idén százéves BMW folyamatosan figyeli azokat a szériákat, melyekben érdemes lenne szerepet vállalni – a sportigazgatóval beszélgettünk.

A DTM hungaroringi fordulójának szombati versenynapján a Formula.hu egy kerekasztal-beszélgetés keretében interjút készíthetett a BMW motorsport-igazgatójával, Jens Marquardttal. A korábban tervezőmérnökként dolgozó német szakembert mindenekelőtt arról kérdeztük, tervezi-e a BMW, hogy kibővíti a jelenleg főként a DTM-re és a GT-re épülő motorsportprogramját.

Ha egy helyben állsz, akkor visszafelé haladsz – ez éppúgy érvényes a BMW-vel, mint céggel kapcsolatban, mint a gyár motorsport-tevékenységével kapcsolatban” – kezdte Marquardt. „Nem tehetjük meg, hogy folyamatosan ugyanazt csináljuk, mert ez előbb-utóbb visszaesést jelent. Éppen ezért folyamatosan figyeljük a különböző motorsport-tevékenységeket, a saját lehetséges szerepvállalásunk és BMW-csoport érdekei szempontjából.”

DSC_0302



„Egyértelmű, hogy az elmúlt évek nagy fejlődést hoztak” – folytatta a német szakember – „például a Formula-E megjelenése miatt, melyben a BMW a kezdetektől fogva részt vesz a safety car és egyéb kisegítő autók szállítójaként, Antonio Felix da Costa révén egy versenyzőnk is van a szériában, ami számunkra mint az elektromobilitás terén élen járó cég számára teljesen természetes. A gyár idén lett 100 éves, ami egyfajta visszatekintéssel jár most, de egyúttal a jövő felé is fordulunk, beleértve a motorsportrészleget is.”

De vajon ez egyúttal azt is jelentheti, hogy a DTM-rivális Audihoz hasonlóan a BMW is szerepet vállal a WEC-ben, és valóban LMP1-es prototípust épít, ahogy arról az elmúlt években hallani lehet? Nos, Marquardt úr válaszából egyértelmű, hogy a következő években ez kizárható, de egy esetleges szabályrendszer-változás akár a bajorokat is Le Mans-ba csábíthatja:

DSC_4332

„A mi szempontunkból a technikai háttér a legfontosabb. A hibrid-technika egyre inkább teret nyer, s a kizárólag elektromos hajtás felé halad, mely előbb vagy utóbb, de el fog érkezni, hiszen minden ebbe az irányba mutat. Minden ilyen irányú fejlesztés érdekes a számunkra, de a jelenlegi LMP1-es autók roppant komplikált és drága technológiával működnek, éppen ezért a BMW rövidtávon szinte biztosan nem vállal szerepet ebben a szériában, de egyúttal azt is ki kell emelni, hogy tárgyalunk az ACO-val és az FIA-val az elkövetkező időszak lehetséges szabályváltozásairól.” 

Jens Marquardtot, aki a BMW-hez való csatlakozása előtt a Toyota Formula-1-es projektjében játszott komoly szerepet, arról is megkérdeztük, tud-e már valamit a jövő évi naptárról, visszatér-e a DTM ismét Magyarországra: „Egyelőre még az ITR-rel dolgozunk a naptáron, de én a magam részéről őszintén örülök, hogy ismét itt lehetünk Magyarországon, Budapesten, és nem csupán azért, mert 2014-ben nagyon sikeresek voltunk itt. Pénteken és ma, szombaton is láthattuk, mennyire fantasztikusak az itteni rajongók, a versenypálya egyenesen szuper, jó helyen is van, úgyhogy remélem, hogy továbbra is eljövünk ide, immár szünet nélkül, minden évben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: