DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

13 év után hagyja el a BMW-t Andy Priaulx

A túraautó-világbajnokság első három szezonjának összetettjét megnyerő brit neve az elmúlt évtizedben gyakorlatilag összeforrt a bajor márkáéval, most azonban mégis új kihívásokat keres magának.

Vannak olyan versenyzők, akik kis túlzással egész pályafutásokat egyetlen csapatnál vagy gyártónál töltik. A mai napig gyakorlatilag Andy Priaulx is ebbe a kategóriába tartozott, a brit ugyanis 13 esztendőn keresztül versenyzett a BMW színeiben. 2004-ben együtt nyerték meg a Túraautó Európa-bajnokságot, majd a 2005-ben életre hívott világbajnokság első három évében is legyőzhetetlennek bizonyultak: a három cím egészen Yvan Muller 2013-as negyedik sikeréig rekordnak számított a WTCC-ben. Később aztán a DTM-ben is lehúzott két évet, idén pedig az ELMS-ben és néhány amerikai sportautó-versenyen képviselte a bajor márkát, a BTCC-ben pedig futamot is nyert velük.

Priaulx-BMW-BTCC



Priaulx azonban most úgy döntött, új kihívásokra van szüksége: „Nem csak egy cégnek, hanem egy családnak intek most búcsút” – idézi szavait az autosport.com szakoldal. „Az évek során szerencsém volt a legjobb autóik közül vezetni néhányat, amelyekkel a világ minden részén dobogóra állhattam, és ezért köszönettel tartozom a BMW-nek. Ugyanakkor néha elérkezik az idő, amikor váltani kell, és számomra most jött el ez a pillanat.”

Jens Marquardt, a BMW motorsport-igazgatója így kommentálta a brit távozását: „Köszönet Andynek mindenért, amit a BMW-ért tett. A neve és a fantasztikus sikerei mindig is a BMW motorsporttörténelmének a része marad. Teljes mértékben támogatjuk a döntését, miszerint oly sok év után elhagy minket. Nem akarunk a versenyzőink útjába állni, ha új kihívásokat akarnak keresni.”

A pletykák szerint Priaulx a Ford GTE projektjénél, a hosszútávú-világbajnokságon köthet ki, míg a BMW-vel kapcsolatos további hír, hogy bejelentették 2016-os felállásukat a DTM-ben – erről itt írtunk részletesebben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: