DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

DTM: Ismét helycsere az élen

Ezúttal csak egy napig örvendezhetett a bajnoki pontverseny első helyének az F1 felé kacsintgató Wehrlein, miután kétszeres bajnoki riválisa visszaelőzte őt. Rocky két év után nyert futamot.

Bajnoki címének megszerzése, azaz a 2013-as szezon óta egyszer sem tudott futamot nyerni a DTM-ben a korábbi Daytona- és Le Mans-győztes Mike Rockenfeller, sőt az idei évben még csak dobogóra sem állhatott fel eddig – a bajnoki pontverseny első 15 helyezettje közül egyedüliként. Most viszont végre fellélegezhettek Rocky szurkolói, hiszen a német versenyző idei második pole-ját már győzelemre váltotta – épp ott, ahol a legutóbbit behúzta, Moszkvában.

A Team Phoenix versenyzője remek rajtot vett, s győzelme egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben – mögötte Bruno Spengler lett a második, hiába próbálva utolérni az élen haladó németet. A dobogó alsó fokára Mattias Ekström állhatott fel, aki ezzel visszavette a bajnoki vezetést Pascal Wehrleintól, hiszen a Mercedes ifjú reménysége csak a 10. helyen zárt egy elrontott időmérőt követően, az említettek mellett ugyanis Martin, Green, Paffett, Wittmann, Mortara és Muller is megelőzte őt.

Ekström így tehát hat pont előnnyel várhatja az őszi programot, mely igen sűrű lesz, hiszen szeptember 12 és október 18 közt hat hét alatt háromszor találkozik a mezőny, mely visszatér Németországba: Oschersleben, a Nürburgring és Hockenheim fogadja majd a pilótákat.

A verseny végeredménye:

1. Mike Rockenfeller Phoenix Audi 1:02:14.818
2. Bruno Spengler MTEK BMW 4.132
3. Mattias Ekstrom Abt Audi 9.204
4. Maxime Martin RMG BMW 11.789
5. Jamie Green Rosberg Audi 12.585
6. Gary Paffett ART Mercedes 14.393
7. Marco Wittmann RMG BMW 16.593
8. Edoardo Mortara Abt Audi 18.050
9. Nico Muller Rosberg Audi 18.548
10. Pascal Wehrlein HWA Mercedes 18.810
11. Augusto Farfus RBM BMW 24.207
12. Tom Blomqvist RBM BMW 24.939
13. Daniel Juncadella Mucke Mercedes 25.237
14. Miguel Molina Abt Audi 25.686
15. Paul Di Resta HWA Mercedes 27.253
16. Adrien Tambay Abt Audi 32.423
17. Timo Glock MTEK BMW 33.412
18. Maximilian Gotz Mucke Mercedes 36.718
19. Lucas Auer ART Mercedes 36.947
20. Christian Vietoris HWA Mercedes 43.030
21. Antonio Giovinazzi Phoenix Audi 53.048
22. Robert Wickens HWA Mercedes 55.033
23. Antonio Felix da Costa Schnitzer BMW 1:15.152
24. Martin Tomczyk Schnitzer BMW Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: