DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Túraautó

ETCC: Ennyi balszerencse mára elég volt

Remélhetőleg a Zengő két ifjú tehetségét sújtó sorozatos csapások után Fortuna legalább Michelisz Norbinak megkegyelmez majd... Így is volt azonban magyar érdekeltségű győzelem Szlovákiában.

Első futam:

A hungaroringi izgalmak után ezúttal a Slovakiaringen méreték meg magukat a versenyzők összesen négy géposztályban, köztük a Zengő Motorsport két magyarja, Ficza Ferenc, és Tóth Norbert. A Single Make Trophy kategóriához tartozó ifjak (amiben 9 egyforma Seat León Cup Racer verseng a hétvégén) közül Ficza Ferenc az előkelő negyedik helyről várhatta a rajtot, a B3 Racing Team színeit képviselő Dusan Borkovic mellől.

Tóth Norbi a negyedik sorból, a hetedik rajtkockából indulhatott. A kilenc körös verseny rajtját Ficza remekül kapta el: Homola, és Borkovic mellett is el tudott menni, így már az élen álló Fulint kezdte el támadni. Tóth Norbi megőrizte a hetedik helyet. A második kör végén Fulin egy kis egérutat nyert, miközben Homola kezdte el támadni a Ficzát a célegyenes végén. Borkovicnak akadtak problémái a Seattal: a szerb hirtelen lelassult, két helyet is vesztett, majd Davit Kajaia is összeakadt.

A negyedik kör végén Fulin, Ficza, Homola, Pfister, Borkovic, és Tóth volt az első hat sorrendje. Borkovic kapott egy utolsó figyelmeztetést a versenybíróktól, a Kajaiával történt kontaktus miatt. Az ötödik körben Borkovic előzte meg Pfistert, és lépett föl a negyedik a helyre, Ficza pedig kitartóan védte a második pozíciót Homolával szemben.

ficza_slov



Három körrel a vége előtt Tóth Norbi is támadásba lendült, és szép manőverrel ment el Pfister mellett, miközben Ficzának szinte minden kanyarban a belső ívet kellett védenie Homolával szemben. Végül azonban a technika ördöge sajnos közbeszólt: Ficza kapott jobb első defektet, a magyar fiú éppen, hogy el tudta kerülni a gumifalat, de a versenyt így is feladni kényszerült. Óriási kár érte, hiszen hősiesen védte az ezüstös pozíciót, ami az összetett versenyben is értékes pontokat hozott volna a konyhára.

Ficza kiesésével Homola, és Borkovic lépett fel a dobogóra, Tóth Norbi pedig a negyedik helyről kezdhette meg az utolsó kört. Végül Fulin rajt-cél győzelmet aratott, amivel az összetett versenyben is az élre állt, Homola egy második hellyel örvendeztette meg hazai rajongóit, míg Dusan Borkovic a kezdeti nehézségek után a dobogó harmadik fokát csípte el. Tóth Norbi is remekül használta ki a riválisok hibáit, és élete első ETCC futamát a negyedik helyen fejezte be.

Második futam:

Nem várt izgalmakat hozott a Zengő Motorsport számára az ETCC második futama a Slovakiaringen: mind a két autójuk defektet kapott, így egyedül Dusan Borkovic győzelmének örülhetett a szép számú magyar közönség, aki a Hungaroring után ismét a dobogó legfelső fokára repítette a B3 Racing Seat-ját.

A második futam rajtrács felállása a régi WTCC szabályok szerint működött: az első nyolc helyezetett megfordították, így Michal Matejovszky indulhatott a pole-ból egy BMW E90 320 si volánja mögül. Tóth Norbi az 5. pozícióból várhatta az álló rajtot, mögötte Borkovic, Homola, és Fulin állt még föl a rajtrácsra. Ficza Feri az első futamon elszenvedett defektje miatt csak a 20. helyről rajtolhatott.

tothnorbi_slov

A startot most Borkovic kapta el a legjobban, egészen a 3. helyre repítette a B3 Racing Seat-ját, majd Matejovszkyn is könnyedén lépett túl. Tóth Norbi kissé beragadt, és a nyolcadik helyre csúszott vissza, amikor az első kör végén beküldték a biztonsági autót, mivel Aytac Biter a sóderágyban ragadt. Ficza Feri eközben már tíz helyet jött előre egy kör megtétele alatt!

Az újraindítás után Ronny Jost vezetett, a nyomában Borkovic, és Pfister tartózkodott. Borkovic mesterien ment el Jost mellett a célegyenesre vezető kanyarkombinációban, Tóth a 6., Ficza pedig már a 8. volt.

Ronny Jost később ki is állt, Tóth és Ficza pedig az ötödik-hatodik pozíciót foglalták el a verseny felénél. Borkovic jelentős előnyt építet ki az őt üldözőkkel szemben, Tóth pedig Fulinnal kezdett el harcolni. Sajnos nem tartott sokáig, mivel most Norbi kapott defektet, így egyedül már csak Ficzának szurkolhattunk. Azonban újabb nem várt fordulatot vett a történet: Ficza épp Pfistert előzte, és a negyedik helyen volt, mikor újabb defekt következett, a Zengő Motorsportnál már a harmadik!

borkovic_slovakia

A hihetetlen pechsorozat végén végül Borkovic aranyozta be kissé a magyarok örömét, miután a Hungaroring után újra az élre kormányozta a B3 Racing Seat-ját. Mögötte Kajaia futott be másodiknak a BMW-vel, és Homola is újra dobogóra állhatott a hazai közönség előtt. Folytatás egy hét múlva, a franciaországi Paul Ricardon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: