DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Túraautó

„A versenyek jobbak, de nem eléggé”

Jövőre ismét változik a DTM-versenyek formátuma: az idén érvényes gumiszabály és a futamok izgalmai megosztották a sorozat szervezőit, résztvevőit és kritikusait.



A DTM idei futamain minden versenyzőnek egyszer volt kötelező bokszba látogatnia: ekkor kellett a kemény gumikat lágy (opciós) abroncsokra cserélni, vagy fordítva. Az opciós keverék azonban maximum a versenytáv 50 %-ában lehetett fent az autókon, mivel pedig jelentős sebességelőnyt jelentett a kemény gumikhoz képest, a többség igyekezett kihasználni az engedélyezett tartományt. Ez azzal járt, hogy szinte az összes kiállás ugyanabban a két körben történt meg, az előzéseket pedig szinte csak a lágy abroncsokat használó versenyzőt hajtották végre a kemény keveréken autózók ellen – ez pedig sokak kritikáját vonta magával.

A DTM-et szervező ITR úgy döntött, jövőre megszűnik az opciós gumi, tehát a versenyzőknek csak egyféle keverék fog rendelkezésükre állni. Pontos részletek eddig nem kerültek ki.

„Az üzenet, amit a DTM rajongói küldtek, elért hozzánk. Ebben a szezonban lényegében a versenyek két félidőből álltak. Kétségtelenül követhetőbbek voltak, mint tavaly, de még mindig nem tökéletesek” – nyilatkozta az ITR elnöke, Hans Werner Aufrecht. „A célom, hogy az a TV-néző, aki néhány perccel később kapcsolta be a készülékét, rögtön be tudjon kapcsolódni az akcióba, és tudja, hogy kik harcolnak a győzelemért.”

Az Autosport több versenyzőt is megkérdezett a kérdésben. A 2014-es bajnok, Marco Wittmann érthetően elégedett az aktuális szabályokkal, csak dicsérni tudta az idei év izgalmait. Az Audi pilótája, Jamie Green már kevésbé tartja kifogástalannak a szabályzatot: szerinte az ellentmondásos helyzet oka a lágy gumikban keresendő.

„Az opciós gumik túl sokáig bírták. A Formula-1-ben, vagy bármelyik másik kategóriában az opciósok teljesítményt veszítenek, és ez diktálja a stratégiát. Ha jobban meg tudod óvni azt a gumit, az a kezedre játszik. Itt viszont ha jobban bánsz az opciósokkal, mint bárki más, akkor is ki kell állnod a buta szabály miatt. Ha lágyabb gumink lenne, nem lenne szükség ezekre az előírásokra sem. Számomra erről kéne szólnia az opciós gumiknak” – magyarázott Green.

A sorozat legfiatalabb pilótája, Pascal Wehrlein inkább a programot színesítené. „Vezethetnénk pénteken, mivel versenyhétvégéken az a megszokott. Körözünk pénteken, este gondolkodhatunk a beállításon, azután pedig szombaton jön a kvalifikáció ideje.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: