DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 19. szerda
Tereprali

„Nem akarok többet beleülni” – Al-Attiyah felhúzta magát és hazament a Dakarról

Az előző két Dakart megnyerő Nasszer Al-Attiyah rendkívül feldúlt az új autója technikai gondjai miatt, úgyhogy megköszönte a lehetőséget és hazament.

Komoly feszültséggel ért véget az idei Dakar Rali Nasszer Al-Attiyah számára. A katari versenyző az utóbbi tíz Dakarból négyet megnyert, négyszer lett második, egyszer harmadik, és csak egyszer, még az első toyotás évében, 2017-ben esett ki, az előző két versenyt megnyerte, az útjára induló tereprali-bajnokság első két szezonját is ő húzta be, mondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban a szakág egyértelműen legjobb versenyzőjeként tarthattuk őt számon.

Al-Attiyah azonban úgy döntött az előző év során, hogy távozik az utóbbi évek sikereit biztosító Toyotától, és 2025-től a megérkező Dacia projektjének része lesz a Dakaron, amit azzal alapozott meg, hogy már 2024-re aláírt a Prodrive-hoz. 

Az ötlet értelme az, hogy ez a csapat fogja fejleszteni a Dacia autóját is, és az utóbbi években Sebastien Loebbel már bizonyította, hogy a jelenlegi Prodrive Hunter versenyképes autó tud lenni a gyártókkal szemben is, hiszen a francia az előző két Dakaron második lett Al-Attiyah mögött.

nasser-dakar-stage5



A katarinak azonban nagyon nem jött ki a lépés ezen a futamon. Az első szakasztól kezdve gondokkal küzdött, a folyamatos defektek mellett több technikai hiba is felmerült, kétszer tört el hátsó lengőkar, és nem nagyon volt problémamentes napja. Az első öt szakasz után ennek ellenére a második helyen állt Yazeed Al-Rahji mögött, aki a következő reggelen összetörte a Toyotát és kiesett…

… csakhogy Al-Attiyah sem jutott sokkal messzebb. A kormányösszekötő eltörése miatt a 48 órás szuperszakaszon véget ért számára a Dakar érdemi része, közel három órát veszített, innen nem lehetett visszaút, bár a pihenőnap után megpróbálta, és a második lengőkartörés ellenére harmadik időt repesztett, amellyel ott volt a top tízben – a világbajnokságra, a pontszerzésre, valamint Loeb segítésére próbált koncentrálni, hiszen csapattársa alatt nem állt meg a Hunter.

A jó vasárnap után azonban hétfőn végleg kiesett, nemes egyszerűséggel megállt a Prodrive motorja és ott ragadt vele a sivatagban. Kedd reggel még megpróbált visszaállni (a szakaszgyőzelmekért is adnak pontot a vb-n, illetve egy jó eredmény után az utolsó napokon a rajtpozíciójával még segíthette volna Loeböt), de már az első kilométerek után előjött egy újabb mechanikai probléma.

A katarinál itt betelt a pohár: megfordult, kiment a szakaszról, és befejezettnek nyilvánította ezt a Dakarját.

dakar-alattiyah

„Bocsánat, de nem akarok még egyszer beülni ebbe az autóba. Szóval úgy döntöttem, hogy szépen köszönetet mondok és hazamegyek ma este. Idén, ezen a Dakaron megtanultam valamit az élettel kapcsolatban… és soha többet nem fog előfordulni” – mondta mosolyogva, de érezhetően komoly feszültséggel Al-Attiyah ezt követően.

„Nagyon csalódott vagyok, mert őszintén szólva nem igazán élveztem semmit ebből a Dakarból, hiszen az első naptól kezdve problémáink voltak. Az előző két Dakart komolyabb probléma nélkül nyertük meg. Beszélnünk kell a jövőről” – tette hozzá.

Hogy hogyan folytatódik ez a projekt, hogy azonnal elmérgesedik-e a viszony a csapat és a klasszis versenyző között, vagy hogy van-e innen visszaút, azt egyelőre nem tudni – mindenesetre a Daciával aláírt többéves szerződésből nem olyan egyszerű kitáncolni, márpedig azt az autót is a Prodrive készíti majd, jó eséllyel a mostani alapjaira.

Al-Attiyah a futam közben többször is mondta, hogy mi az, amiken javítani kell, de az, hogy egy verseny alatt három-négyszer is megáll alatta, az nem férhetett bele neki.

Loeb a másik Hunterrel ezúttal is a második helyről várja a hajrát, neki is voltak már gondjai, tegnap is kapott két defektet, így 20,5 perc a hátránya az éllovas Carlos Sainz Audijához képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: