Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. január 28. péntek
Tereprali

Második Dakar-győzelmét szerezte Sunderland

Az összetett második Pablo Quintanilla megnyerte az utolsó versenynapot, de Sam Sunderland beosztotta előnyét, így ő ünnepelhet győzelmet Dzsiddában: 2017 után másodszor nyert Dakar Ralit.

A tradíciónak megfelelően a szokásosnál rövidebb speciállal zárult a Dakar: a 12. szakasz mért távja 164 kilométert tett ki, nem dűnés, de homokos talajon. Sam Sunderland az utolsó napot hét perc előnnyel kezdte meg Pablo Quintanilla és Matthias Walkner előtt, a britnek így arra kellett koncentrálnia, hogy ennél kevesebbet veszítsen közvetlen riválisaihoz képest, akiknek ellenben arra kellett törekedniük, hogy a lehető leggyorsabbak legyenek a szakaszon.

Quintanilla meg is tette a tőle telhetőt: a chilei volt a zárónap leggyorsabbja hondás márkatársa, Ricky Brabec előtt. Igyekezete azonban kevés volt, hiszen a hatodik helyen Sunderland csak 3 perc 25 másodpercet veszített, ami elegendő volt 2017 után második Dakar-győzelme megszerzéséhez.



A verseny motoros élmezőnye szokás szerint rendkívül erős volt: Quintanilla pénteki sikerével bezárólag kilencen nyertek szakaszt. Sunderland egyszer, a nyolcadik napon volt leggyorsabb, de az összetett értékelésben stabilan az első hely közelében tartózkodott. Az első hetet a második szakasztól fogva végig vezette, a másodikon azonban csaknem minden nap változott az éllovas személye: Van Beveren és Walkner is álltak az első helyen. Az utolsó előtti napon azonban Sunderland visszavette a vezetést. amit nem is engedett ki a kezéből a végén. Ezzel a GasGas márka első sikerét aratta a Dakaron, a gyakorlatban a 2019 után újra nyerő KTM átnevezett motorjával.

A 2022-es Dakar Rali motoros első három helyezettje Sunderland, Quintanilla és Walkner lett, a yamahás Van Beveren, aki az utolsó előtti szakaszon eltévedt, végül negyedikként zárta a versenyt. Joan Barreda lett az ötödik – nehéz elhinni, de a minden évben rendkívül gyors, ám túl sokat hibázó spanyol ezzel legjobb eredményét állította be –, míg a 2020-as nyertes Ricky Brabec hatodik pozícióban végzett. A 2021-es győztes, Kevin Benavides feladta a versenyt a 10. szakaszon, melyet nem fejezett be, bár a szabályok értelmében a hátralevő két napot még teljesíthette.

Ami a magyar érdekeltségű motorosokat illeti, a határon túli Gyenes Emánuel a 40. helyen fejezte be a Dakart, ötödikként az Original by Motul kategóriában, míg Saghmeister Gábort a 103. helyen értékelték.

A quad kategóriában az éllovas Alexandre Giroud egyedüli dolga valóban csak annyi volt, hogy célba érjen: két és fél óra feletti előnnyel rendelkezett, mióta a fő kihívó, Pablo Copetti a 10. szakaszon kiesett. A francia így megtehette, hogy 20 másodperces lemaradással kocogjon a célba: így is megszerezte első Dakar-győzelmét, egyben első dobogóját a versenyen. Francisco Moreno először nyert szakaszt a zárónapon, és ezzel övé lett az összetett második helyezés, hat perccel Kamil Wisniewski előtt.

A Dakar eredménye 12 szakasz után:

Motorosok: 1. Sam Sunderland (GasGas) 38:47:30, 2. Pablo Quintanilla (Honda) +03:27, 3. Matthias Walkner (KTM) +06:47, 4. Adrien van Beveren (Yamaha) +18:41, 5. Joan Barreda (Honda) +25:42, … 40. Gyenes Emánuel (KTM), … 103. Saghmeister Gábor (KTM).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: