Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 22. péntek
Tereprali

Újraélesztette a társát a motoros a Dakaron

A Hero színeiben induló CS Santosh nagyot bukott a Dakar Rali szerdai, negyedik szakaszán, az indiai motoros nem kis részben a husqvarnás Paul Spieringsnek köszönhető az életét.

CS Santosh (a képen #50-es rajtszámmal) nagyjából a 135. kilométernél bukott a Dakar Rali negyedik, szerdai etapja során. Paul Spierings volt az első, aki a baleset helyszínére érkezett, ahol nem is csak a Hero indiai versenyzőjét, hanem saját husqvarnás társát, Maurizio Gerinit is a földön találta. Utóbbi jól volt, a hetedik Dakarján szereplő Santosht viszont Spierings elmondása alapján újra kellett élesztenie – minderről a RallyManiacs.com hasábjain beszélt:

santosh-dakar-dppi



„Két motort láttam bukni, és mindkét versenyző a földön hevert. Gerini rendben volt, azonnal felállt és odament Santosh-hoz. Amikor megállítottam a motorom épp a szikla előtt, amit eltaláltak, hogy más ne bukhasson rajta, megnyomtam a vészjelző gombot. Miután odamentem hozzá, újraélesztettük, majd 15 perc múlva megérkezett a helikopter a szervezők felől. Ők átvették tőlem, de akkor már éreztem, hogy újra ver a szíve. Ettől nagyon megkönnyebbültem.”

A Motorsport.com szaklap beszámolója szerint az orvosi csapat megérkezése után Santosht a rijádi kórházba szállították. A Dakart szervező ASO szerda kora esti közleménye szerint a 37 éves motorost elővigyázatosságból kómába helyezték, csütörtökön pedig újabb vizsgálatok várnak rá, hogy megállapítsák, pontosan mennyire súlyos is a fejsérülése. A Hero – amelynek színeiben indult tavaly a halálos balesetet szenvedő Paulo Goncalves 2020-ban – külön közleményében ugyancsak fejsérülésről és szedálásról írnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?