DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Somfai „olajozottan” megy Marokkóban

Ezúttal az olajnyomás okozott nehéz pillanatokat Somfai Mátyásnak a marokkói Oilibya Rallyn, végül azonban a világkupa futam harmadik napját is rendben befejezte és továbbra is az ötödik helyen áll.

A 390 kilométeres pálya James Bond nyomdokait követte a kősivatagban, több helyen ugyanis a 007 Spectre forgatási helyszínei estek útba. Sőt, az itinerben a „My name is Bond” jelölés is feltűnt.

A profizmus Somfai Mátyásnál is megmutatkozott: a quad az 57. kilométernél kinyomott néhány deci olajat, így volt mit tenni menet közben. „A kivezetés sajátossága miatt a lábamnál éreztem, hogy valami folyik, elsőre megijedtem, de alaposan megvizsgáltam a helyzetet és végül a folytatás mellett döntöttem. Az ok valószínűleg az volt, hogy elég magas fordulaton haladtam és sok volt a hirtelen fel-le mozgás.

somfai-marokko-rali-leg3-2



Mindenesetre innentől folyamatosan figyeltem a nyomást. Előtte egyébként nagyon jót mentem, 5-6 motorost is megelőztem, akik a kényszerpihenő miatt végül újra elém kerültek. Viszont ezután már minden „olajozottan” ment a célig” – fejtette ki az UNIQA Sandlander Team versenyzője.

Csütörtökön a legkeményebb nap jön, egy 376 kilométeres hurok Erfoud körül, ami magában foglalja majd Marokkó minden jellegzetes – kedvelt vagy éppen rettegett – terepviszonyát.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: