DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Egyéb

A Red Bull virtuálisan is agyonverte a mezőnyt

A héten folytatódik az F1 Esports szériája. Akárcsak a valós pályán, a Red Bull itt is hamar előnybe került, a második fordulóban egyelőre érinthetetlenek. A történelem nem ismétli önmagát.

Formula-1-es verseny ugyan nincs a héten, de a sport így is gondoskodik a szórakoztatásunkról, hiszen elérkeztünk az Esports idei szezonjának második fordulójához, amely az elsőhöz hasonlóan három futamot foglal magába. Ebből szerda este kettőt rendeztek, két klasszikus helyszínen, Silverstone-ban és Monzában.

Míg ez a két esemény a való életben kész katasztrófa volt a Red Bull számára, ironikus módon a virtuális világban lemosták a mezőnyt a pályáról. Ráadásul mindkét pilótájuk győzelmet aratott, így igencsak büszkén zárhatták a napot. Silverstone-ban a 2020-as ezüstérmes, Frede Rasmussen dominált. A fehér festésű Red Bull-lal előbb megszerezte a pole-pozíciót, majd kényelmesen neki is rugaszkodott onnan.

A kerékcserék után azonban kihívókat kapott a Mercedeses Dani Moreno és az Aston Martint képviselő Lucas Blakeley személyében. Moreno meg is előzte a dán pilótát, aki azonban az utolsó körre tartogatva mindent visszatámadt, és megnyerte a versenyt. A dobogóra így végül ez a trió állhatott fel.



A monzai viadal a Mercedesnek indult jobban, a bajnokságot vezető Jarno Opmeer lett az első az időmérőn. Előnye azonban nem maradt meg sokáig, a McLarent vezető Bari Boroumand a lágy gumikon indulva ugyanis egy dupla előzéssel őt és a Red Bull-pilóta Marcel Kiefert is maga mögé utasította. Azonban a taktikája nem vált be, így mögötte a Red Bull-duó vált a futam fő esélyesévé. Az előző győztesnek azonban nem alakult jól a futam vége, mindkét Mercedes elkapta, ráadásul meg is pördült, így hátraesett. Kiefer azonban magabiztosan tartotta a vezetést Opmeer és Blakeley előtt, és szezonbéli első győzelmét aratta.

A széria magyar indulói közül Sipos Patrik egyelőre nem állhatott még rajthoz, Bereznay Dánielt pedig egy versenyre nevezte be a McLaren ebben a körben, amelyen sajnos nem zárt a pontszerzők között.

A pontállásban jelenleg továbbra is a címvédő Opmeer áll az élen, négy ponttal Blakeley előtt, a csapatok között pedig a Mercedes tizenkilenc pontos előnyt tudhat magáénak. A következő verseny csütörtökön lesz, Spában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: