DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Autósportok szerelmeseinek szánták az új limitált szériás Casio karórákat

A Casio Edifice márka idén ünnepli 20 éves fennállását. Ebből az alkalomból a japán óramárka két limitált szériás változatot is piacra dobott, amelyekkel egyértelműen az autósportok szerelmeseit célozzák meg. „Az egyik a neves japán tuning cég, a TOM’S csapata, a másik pedig a Honda Racing Teammel történő együttműködés előtt tiszteleg. Mint ismeretes, utóbbi a Casio hivatalos partnerének számító Forma-1-es istálló, a Scuderia Alpha Tauri hivatalos beszállítója” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

Az új ECB-10TMS modell már a második együttműködésnek számít a Casio és a TOM’S között. Japán egyik elsőszámú autósport csapatát az óragyártó 2013 óta támogatja az Edifice márkán keresztül. A limitált szériás karóra az ECB-10-esből született meg, amely olyan fontos funkciókkal rendelkezik, mint a köridőmérés, a legjobb köridő kijelzése, a stopper, továbbá a visszaszámlálás. 

ECB-10TMS



A karóra több, a TOM’S csapatra, valamint az autóversenyzésre utaló vizuális elemet is felvonultat. „Ezek közé tartozik a számlap fekete karbonszálas megjelenése, aféktárcsára hasonlító számlapelem, valamint a fordulatszámmérőre emlékeztető,segédmutató felett elhelyezett TOM’S logó, és a napfelkeltét megjelenítő belső lünetta, amely a Fuji-hegyet eleveníti meg, ahol a TOM’s központja is van.” – emelte ki a Casio termékmenedzsere. 

Az összképet a több helyen előforduló ciklámen árnyalatú színek teszik teljessé, hiszen ezek a TOM’S Racing Team arculati színei is egyben. Az egyedi megjelenés ellenére a rajongóknak és gyűjtőknek nem kell lemondaniuk olyan konvencionális jellemzőkről sem a TOM’S karóra esetében, mint például az okostelefonhoz csatlakoztatás Bluetooth segítségével, a 300 városra vonatkozó világidő kijelzés (a telefonos applikációban térképesen is kiválasztható), vagy éppen a telefonkereső funkció. Az 51x48,5 mm átmérőjű tokhoz sportos kaucsuk szíj csatlakozik, ami kényelmes és strapabíró viseletet biztosít. 

A Honda Racing neve a világ minden pontján ismerősen cseng. Mindamellett fontos szereplőnek számít az autósportokban, hiszen 2018 óta a jelenleg ScuderiaAlphaTauri nevet viselő Forma-1-es csapat beszállítója a motorok és egyéb, hajtáslánc komponensek terén. A Casio rendszerint évről-évre bemutat a Honda Racing Team számára dedikált Edifice karórát. A legújabb limitált kiadás (ECB-10HR) a piros és a fekete színek harmóniáját testesíti meg. „A piros a szenvedély és az elszántság, a fekete pedig az erő és az elegancia képviselője. Ezek a tulajdonságok nemcsak az autósportok szerelmeseit, hanem az Edifice karórák viselőit egyaránt jellemzik” – hangsúlyozta Nagy Sándor. 

Casio-Edifice-ECB-10HR-1

Az ECB-10HR számlapja szénszál erősítésű műanyagból készül, ami Forma 1-es versenyautók egyik fő alapanyagának számít. Legfontosabb előnye, hogy rendkívül masszív és strapabíró, közben pedig könnyű, ezáltal komoly szerepet játszik a súlycsökkentésben. A TOM’S limitált szériához hasonlóan ennél az óránál is gázpedálra emlékeztető percjelzőket alkalmaztak a számlapon, az azt védő zafír kristályüveg, valamint a lünetta találkozásánál azonban aranyszínű sáv látható, utalva ezzel az Edifice modellcsalád 20 éves fennállására. 

Az ECB-10HR a TOM’S limitált szériás változathoz hasonlóan olyan hasznos funkciókat vonultat fel, mint a köridőmérés (első 60 percig 1/1000 mp azután 1/10 mp), a 300 városra vonatkozó világidő kijelzés (telefonos app. esetén), a telefonmegtalálási funkció, a kézmozdításra aktiválódó AUTO-LED számlapvilágítás, valamint a repülőgép-üzemmód. Az 51x48,5 mm átmérőjű tokhoz valódi bőrből készült piros színű szíj csatlakozik, ami nemcsak vonzza a tekinteteket, hanem kényelmes viseletet is biztosít. 

„Mindkét limitált szériás Edifice díszdobozban kerül forgalmazásra. Az autósportok hangulatának megfelelően a díszdobozokat fekete, illetve piros karbon mintázattal látták el” – tette hozzá a szakember. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: