Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 22. csütörtök

Casio

Új búvárórát mutatott be a Casio

A Casio idehaza is elérhetővé tette első analóg búváróráját, a Frogmant, amely a népszerű G-Shock család stílusjegyeivel és funkcióival büszkélkedhet. „Bár a modell megőrizte a szinte védjegyének számító aszimmetrikus számlapot, bizonyos szempontból fontos változásokon esett át. A GWF-A1000-1A2 héjszerkezetű tokja, karbonszálakkal megerősített védelmet kapott, ennek köszönhetően jóval ellenállóbb a külső behatások ellen” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

részletek

Autósportok szerelmeseinek szánták az új limitált szériás Casio karórákat

A Casio Edifice márka idén ünnepli 20 éves fennállását. Ebből az alkalomból a japán óramárka két limitált szériás változatot is piacra dobott, amelyekkel egyértelműen az autósportok szerelmeseit célozzák meg. „Az egyik a neves japán tuning cég, a TOM’S csapata, a másik pedig a Honda Racing Teammel történő együttműködés előtt tiszteleg. Mint ismeretes, utóbbi a Casio hivatalos partnerének számító Forma-1-es istálló, a Scuderia Alpha Tauri hivatalos beszállítója” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

részletek

Ősszel érkezik a Casio pulzusmérővel felszerelt újdonsága

A Casio februárban mutatta be a GBD-H1000-res, pulzusmérővel felszerelt G-Squad karórát. A koronavírus-járvány döntően befolyásolta a modell piaci bevezetését, amely így néhány hónapos csúszásban van az eredeti tervekhez képest. A jelenlegi elképzelések szerint a GBD-H1000-res forgalmazása ősszel startolhat Magyarországon, azonban a Casio, látva a hazai igényeket elérhetővé tett egy kisebb mennyiséget idehaza a rajongók számára. Az előértékesítés a fekete, a piros, valamint a sötétszürke változatokat foglalja magában, a fehéret egyelőre nem.

részletek

Több mint 10 millió Casio G-Shock karóra készült tavaly

Rekord mennyiségű, 10 milliónál is több G-Shock karórát gyártott le 2019-ben a nagy múltra visszatekintő Casio. A G-Shock története során első ízben haladta meg ezt a gyártási darabszámot.

részletek

F1-es karórák akciós áron csak a Formulán!

Vásárolj a három darab limitált kiadású, Toro Rosso- illetve Honda-tematikájú Casio Edifice karóra közül 30 százalékos kedvezménnyel, csak a Formula.hu webshopján keresztül!

részletek

Isten óvja a királynőt: megérkezett a brit hadsereg számára fejlesztett Mudmaster

A Casio G-Shock a brit hadsereg hivatalos partnerévé vált és különleges, kifejezetten a HM Armed Forces számára kifejlesztett karórát mutatott be.

részletek

Limitált kiadású, Honda-logós karórát hoz a CASIO Edifice

Csúcsminőségű karórával jelentkezik a CASIO Edifice: az Alpha Taurival és a Hondával közösen dolgozó cég limitált kiadású terméke a Honda Racing logóját hordozza.

részletek

Fémérzékenyek is viselhetik a Casio kézműves mesterei által készített karórákat

Új taggal bővült a szögletes tokos Casio G-Shock órákat magában foglaló GMW-B5000-as kollekció. Az újdonság teljes mértékben a klasszikus design-t felvonultató DW 5000C öröksége előtt tiszteleg. Az új GMW-B5000TB tokja titánból van, így a fémre érzékenyek is viselhetik. „További előnye, hogy ezzel az ötvözettel a karóra 34 százalékkal könnyebb a rozsdamentes acélból készült változatoknál, ennek köszönhetően kényelmesebb és könnyebb viseletet biztosít a csuklón” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

részletek

Régi-új csapatot támogat a Casio az F1-ben

A Casio bejelentette, hogy két évvel meghosszabbította hivatalos támogatói szerződését a Forma 1-ben szereplő Scuderia Alpha Tauri csapattal, korábbi nevén a Scudeira Toro Rosso-val. A japán óragyártó és a versenycsapat közötti együttműködésnek köszönhetően tovább folytatódhat a Casio Edifice órák nemzetközi ismertségének növelése. A szponzori támogatás a „Sebesség és intelligencia” koncepció keretében valósul meg.

részletek

Ez volt a legnépszerűbb „Honda” Suzukában

Toronymagasan és érthető módon a Honda vonzotta a legtöbb nézőt a Japán Nagydíjra, azonban a legnépszerűbb modell mégsem körözött a suzukai versenypályán a hétvége folyamán.

részletek

Nagykövetként Suzukában

Zajlik az élet az Autósport és Formula Magazin, valamint a formula.hu háza táján: főszerkesztő-helyettesünk és utazó tudósítónk, Mészáros Sándor jelenleg Suzukában várja a Hagibis-tájfunt és a Japán Nagydíjat, miközben idehaza a Casio Edifice Magyarország márkanagykövetté nevezte ki.

részletek

Egy karóra, amitől Schumacher tényleg gyorsabb lett ’93-ban

Gondolná, hogy Michael Schumachert 1993-ban egy Casio karóra segítette abban, hogy minél gyorsabb legyen a Benetton-Forddal? Az akkoriban még az első vb-titulusára csak áhítozó későbbi hétszeres világbajnok és a japán időmérő szerkezet furcsa kapcsolata a Monacói Nagydíj hétvégéjén került felszínre, de a sztori igazságtartalmát a formula.hu-nak Pat Symonds, a csapat akkori technikai vezetője is megerősítette.

részletek
Olvastad már?