1906, Le Mans, országút. Két versenynap, 12 kör. 34 induló, három ország autógyárainak képviseletében. Az első, mai értelemben vett Grand Prix kis túlzással még csak nyomokban tartalmazta a ma autóversenyzésként ismert sportág jellemvonásait. Születése pedig inkább konfliktusnak és némi sértettségnek, semmint békés, közös megegyezésnek volt köszönhető.
Az 1900-as évek elején a Gordon Benett-kupa számított a versenyzés etalonjának. A sorozat nem az egyes konstruktőrök, sokkal inkább az országok viadala volt (akárcsak az olimpián vagy épp a labdarúgó világbajnokságon), az adott verseny győztese pedig megszerezte a következő évi rendezési jogot.
Bár presztízsértéke a korban komolynak számított, a szériának volt egy kifogásolható gyakorlata, mégpedig a nevezők számának korlátozása, országonként három főben. Ez különösen a franciák nemtetszését váltotta ki, akik Európa akkori autóipari nagyhatalmaként, több különböző gyártó hazájaként ezt a számot aránytalannak érezték. Igazságérzetüket tovább bántotta, hogy egyes konkurens autógyárak – például a Mercedes – kiskaput találtak a szabályzatban, és kihasználva, hogy két országban is fenntartottak gyárakat, két nemzet színeiben is, kétszer annyi autóval képviselték magukat.
Miután az 1906-os verseny rendezési jogát Franciaország nyerte el, a Francia Automobil Szövetség úgy döntött, véget vet az egyenlőtlenségeknek, és ezúttal egy olyan eseményt szervez, amelyen nem limitálják az indulók számát. Így rajtolt el a futamon három helyett huszonöt autó francia színekben, míg Olaszország és Németország hat, illetve három versenyzővel volt jelen. Nagy-Britannia távol maradt a versenytől.
Maga a nagydíj kevéssé hasonlított egy modern Grand Prix-re. A rajtsorrendet sorsolással határozták meg, és a rajtszám mellé minden autó kapott egy betűt is. A, B és C opció volt; előbbi kettő a rajtrács oldalát volt hivatott jelölni (jobb vagy bal), utóbbit pedig a leglassabbak, tulajdonképpen a lekörözésre „ítéltek” kapták. (Ha belegondolunk, a C betű lehetett az akkori kék zászló.)
A verseny 1906. június 26-án, reggel hat órakor vette kezdetét, a versenyzőket másfél percenként indították, és a táv hossza miatt – egyetlen kör 103 kilométer volt! – két napon át tartott a küzdelem. A vonalvezetés sem emlékeztetett a ma ismert versenypályákéra: teljes egészében közúton futott végig, farmokon, erdőkön keresztül. Igaz ugyan, hogy ekkor már alkalmaztak kerítéseket, elsősorban azért, hogy a lakott területek ne lassítsák a versenyzőket, de az útviszonyok közel sem voltak ideálisak. A poros, kavicsos út az akkor még teljesen nyitott autókban, speciális védőfelszerelés nélkül igencsak veszélyes volt a versenyzőkre nézve. Nehezítő körülmény volt a 40 fokos forróság is, mely az útburkolatot megolvasztva további veszélyforrást jelentett.
A verseny első napját a Renault-t vezető Szisz Ferenc zárta az élen, pozícióját pedig másnap is sikerült megőriznie. Előnye akkora volt, hogy még törött futóművel is be tudta fejezni a futamot. Mögötte a FIAT pilótája, Felice Nazzaro ért célba, a harmadik helyet pedig a francia Albert Clément szerezte meg, a Clément-Bayard járművét vezetve. A verseny leggyorsabb körét 52 perc 25 másodperccel Paul Baras futotta.
Bár a Grand Prix versenyzés végül nem teljesen ebben a formában honosodott meg, az autósport hajnalán a nagydíj pozitív fogadtatásban részesült (leginkább nézői részről), és megteremtette mindazoknak a kategóriáknak az alapját, amelyeket ma Túraautó-világbajnokságként, 24 órásként vagy épp Formula-1-ként ismerünk.
.jpg)
