Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 15. csütörtök
Retro

Amikor Magnussen elutasította a Red Bullt

Az F1-től visszavonult dán pilóta néhány évvel ezelőtt ajánlatot kapott az energiaitalos alakulat fiókcsapatától, ám akkoriban úgy érezte, a Haas jobb lehetőséggel kecsegteti őt.

Kevin Magnussen Formula-1-es karrierje óriási lendülettel indult. A McLarennél 2014-ben debütálva élete első nagydíján azonnal dobogóra állt, így a vele kapcsolatos elvárások az egekbe szöktek. Onnantól kezdve azonban nem úgy folytatódott a pályafutása, ahogy arra a legtöbben számítottak. Az év elején elért második helyezését nem tudta megismételni, a szezon végén pedig Fernando Alonso érkezése miatt lefokozták őt teszt- és tartalékpilótává.2016-ban egy sikertelen szezon erejéig a Renault-hoz igazolt, mielőtt a Haas 2017-re felkarolta őt. Romain Grosjeannal karöltve az első közös évükben Magnussenék a konstruktőri nyolcadik, a másodikban azonban az ötödik helyezést érték el a csapattal, ami alapján sokan azt gondolták, hogy a Haas rövidesen a középmezőny egyik legerősebb alakulata lesz.

magnussen-portrait-2017



Eközben az élmezőnyben kulcsfigura döntött csapatváltásról: Daniel Ricciardo bejelentette, hogy év végén a Red Bulltól a Renault-hoz igazol, ezért az energiaitalos gárda új élpilóta leigazolására kényszerült. Pierre Gaslyra esett a választásuk, így egy hely megüresedett az akkoriban nyolcadik helyet elfoglaló Toro Rossónál. Mint azt Magnussen azt a dán B.T. híroldalnak elárulta, a kiscsapat felkereste őt a hírrel.

„Amikor beszéltünk velük, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Red Bull ülésére rendelkeznek egy jelölttel, de megemlítették, hogy a Toro Rossónál üresedés várható. Nem arról volt szó, hogy szerződést ajánlottak, de a lehetőség kétségkívül ott volt. Mivel jól éreztük magunkat a Haasnál, és hittük, hogy képesek vagyunk folytatni a 2018-ban látott fejlődést, ezért úgy döntöttünk, nem megyünk ilyen irányba” – árulta el Magnussen.

A pilóta reményei ellenére a Haas fejlődése azonban megbicsaklott. 2019-ben a csapat visszacsúszott a konstruktőri kilencedik helyre, amit 2020-ban megismételt, év végén pedig költségvetési problémák miatt menesztette a dán versenyzőt, aki a sportautózás világában találta meg számításait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?