DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Rosberg megrémült, amikor megtudta, hogy Schumacher lesz a csapattársa

Azt hitte, esélye sem lesz a hétszeres világbajnok ellen a Mercedesnél. A 2016-os világbajnok felelevenítette honfitársa pszichológiai játszmáit és azt a bizonyos monacói mosdós incidenst is.

Nico Rosberg 2010-ben igazolt át a Mercedeshez, ám csak jóval a szerződése aláírása után tudta meg, hogy a csapattársa nem más lesz, mint a „nyugdíjból” három év után visszatérő Michael Schumacher. A későbbi világbajnok a Formula-1 hivatalos oldala által készített interjúban elevenítette fel, mit élt át, amikor kiderült, hogy a hétszeres vb-győztes visszatér az F1-be:

„Az nem volt egy jó pillanat. Izgatott voltam, hogy én vezethetem a Mercedes csapatát, Schumacher még csak a láthatáron sem volt akkor. Aztán Ross egyszer csak felhívott, hogy a csapattársam nem Jenson Button vagy Nick Heidfeld lesz, hanem Michael Schumacher. Azt mondtam magamban: „ó, te jó Isten!”. A legőrültebb gondolataimban az volt, hogy esélyt sem fogok kapni, a teljes csapat ellenem lesz, és Michael majd az előtérbe manipulálja magát. És az is felmerült bennem, hogy hogyan fogom tartani egyáltalán a lépést vele? Ő minden idők legnagyobbja, lesz-e esélyem? Nagyon őrült pillanat volt ez.”

rosberg-schumacher-2010-dppi



Rosberg és Schumacher három évig voltak csapattársak (utána Lewis Hamilton került mellé, akiről szintén beszélt az expilóta), s ez idő alatt egyértelműen jobbnak bizonyult honfitársánál az ifjabb német, az viszont időbe telt, mire Schumacher és a csapat egyenlő bánásmódban részesítették őt: „Amikor Michael megérkezett, Istenként tekintettek rá a csapatnál. A taktikai megbeszéléseken még az én stratégiámat is csak vele beszélték meg, nem velem, pedig én is ott ültem. Ezt aztán elmondtam az értekezleteket tartó stratégának, együtt töprengtünk ezen, és ez nagy hatással volt. Onnantól kezdve sokkal jobban és kényelmesebben éreztem magam a megbeszéléseken, és végül az ő figyelmét is megkaptam azzal, hogy megmutattam a képességeimet, és kifejeztem az érzéseimet.”

A német versenyző szerint Schumachernek a vérében voltak a pszichológiai játszmák: „Michael egy igazi pszichológiai harcos. Hihetetlenül sokat tanultam abban a három évben, és még csak meg sem kellett erőltetnie magát ezen a téren. Neki ez természetesen jött, hogy belemásszon az ellenfelei fejébe, és én voltam a csapattársa, vagyis a legfőbb ellenfele, szóval reggeltől estig ezt csinálta” – mesélte Rosberg, aki példaként ismét felelevenítette a már többször elmesélt wc-s történetet:

„Rengeteg példa volt. A monacói mosdós történet az egyik. Öt perccel voltunk az időmérő előtt, és csak egy mosdó volt a garázsban, és tudtam, hogy kint állok, mert őrült módjára kopogtattam és mondtam, hogy bárki is van bent, legyen szíves kijönni. Pánikoltam, el kellett mennem pisilni az időmérő előtt. Michael volt bent és csak nézte az óráját, mert tudta, hogy csak egyre nő majd bennem a stressz, aztán egy perccel a kezdés előtt kijött halál nyugodtan, és azt mondta: ’oh, bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagy’. Addigra már teljesen pánikban voltam, és ez ment időről időre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: