DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Tűzoltókocsi hajt be a verseny közben

Egy feledhető helyszín utoljára szerepelt a naptárban 2013-ban: a Koreai Nagydíj búcsúját Hülkenberg, egy tűzeset, valamint egy szervezési malőr tette emlékezetessé.

Nem Sebastian Vettel gondoskodott a 2013-as, utolsó Koreai Nagydíj izgalmairól: a német pilóta a pole-pozíció megszerzése után október 6-án a futam mind az 55 körét vezette, és év végéig tartó, kilenc nagydíjon átívelő győzelmi sorozatának negyedik trófeáját gyűjtötte be. A Red Bull-os előnye már ekkor 77 pont volt az összetettben.

Utolsó kettős dobogóját szerezte a Lotus Kimi Raikkönen és Romain Grosjean sorrendjében: a finn a kilencedik helyről indult, és a biztonsági autós újraindításnál előzte meg csapattársát. Raikkönen 4,2, míg Grosjean 4,9 másodpercre maradt le csupán a nyertestől.

A show-t azonban nem ők, hanem Nico Hülkenberg szolgáltatta, aki Sauberjével az egész verseny során élmenőkkel küzdött. A Ferrari-motoros autó lassú volt a pálya legtöbb szakaszán, az egyenesben azonban gyors, így a Mercedesben, Ferrariban, McLarenben ülő riválisok képtelenek voltak megelőzni őt. A német parádés védekezést mutatott be az utolsó 20 körben, és úgy szerezte meg a negyedik helyet, hogy Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Nico Rosberg és Jenson Button loholtak a nyomában.



Kétszer is bejött a biztonsági autó a pályára: először Sergio Perez defektje miatt volt szükség rá, majd az időmérőn harmadik, de három megrovása után 10 rajthelyes büntetést kapó Mark Webber keveredett incidensbe. Az ausztrált Adrian Sutil 3-as kanyarban megforgó Force Indiája találta el: ha ez nem lett volna elég, a Red Bull ki is gyulladt.

Ekkor történt egy bizarr incidens, a futam legemlékezetesebb momentuma: a biztonsági autó épphogy kigurult a pályára, a mezőny lelassított, de még felvezetés nélkül autózott, mikor egy tűzoltókocsi tűnt fel a pálya leghosszabb egyenesében (ez nem egyenlő a célegyenessel, a 2-es és 3-as kanyar között található). A járművet utolérték a mezőny sokkal gyorsabb autói: de mielőtt elkezdték volna megelőzni, éppen elérte az egyenes végét. Bár a szervezők óriási hibájának tűnt a terepjáró bevetése, Charlie Whiting később beismerte: ő rendelte el, hogy küldjenek egy járművet Webber autójához (amelynek tüzét már a helyszínen megfékezték), de nem számított rá, hogy az 1-es kanyarban állomásozó tűzoltót fogják elindítani.

A 2013-as volt az utolsó nagydíj Koreában: a verseny 7+5 éves szerződése ellenére négy kiadást élt csupán meg. Maradandó pillanat – leszámítva a pályán levő tűzoltóautót – kevés jut eszünkbe, és a futószalagon érkező Tilke-vonalvezetés sem vetekedett Spával, Silverstone-nal és társaikkal. A fő probléma azonban az volt, hogy a helyszín a semmi közepén, a fővárostól, Szöultól messzire kapott helyet: a paddock társadalma nem szívesen járt oda, és a nézőszám is pangott a távolság miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: