DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Emlékszel Alonso egyetlen belgiumi győzelmére?

Fernando Alonsónak az utóbbi években nem sok babér termett Spa-Francorchamps-ban, de a spanyol pilóta egyszer elvitte a pálmát Belgiumban, igaz, ehhez nagyon vissza kell mennünk az időben.

Spa-Francorchamps egyike azon kevés pályáknak, ahol Fernando Alonso egyszer sem tudott győzni a Formula-1-ben. A siker azonban teljesen nem kerülte el a kétszeres világbajnok spanyolt, mivel éppen egy itteni futamgyőzelme alapozta meg későbbi F1-es pályafutását. 2000-ben, a Formula 3000 zárófutamán.



A bajnoki cím, akkor már jól látszott, hogy Nicolas Minassian és Bruno Junqueira között dől el. Az évad korábbi szakaszában a fiatal újonc, Fernando Alonso nem sok sót evett meg, de az idény végére annyira látványosan fejlődni kezdett, hogy előbb a Hungaroringen egy második, majd Belgiumban egy első hellyel zárta F3000-es karrierjét, ugyanis teljesítménye elég meggyőző volt ahhoz, hogy a Minardi versenyzői ülést biztosítson számára 2001-re.

Három érdekessége van még a történetnek. A bajnokság első két helyezettje (Minassian és Junqueira) a CART szériában szereztek helyet maguknak, az ütőképes Ganassi csapatnál, de igazán nagyot nem sikerült domborítaniuk. Mark Webber egy év késéssel, 2002-ben került a száguldó cirkuszba, szintén a Minardi istállóval. Webber egyébként ezen a 2000-es futamon az Eau Rouge-ban hatalmasat bukott, szerencsére nem sérült meg.

Alonso 17 megszerzett pontja végül az idény 4. helyére volt elegendő, a Formula-1-ben pedig gyorsan felfelé ívelt pályafutása és ha kicsit szerencsésebb a szerződéseknél, akkor biztosan kettőnél több világbajnoki címe is lehetne. Lássuk, hogyan aratott rajt-cél győzelmet Fernando 2000-ben, Belgiumban!

Sajnos a hangsáv hiányzik, de így is élvezetes nézni Alonso egyetlen belga sikerét

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: