Öt bajnoki cím
Hosszasan sorolhatnánk azokat a versenyzőket, akiknek nagy jövő nézett ki alacsonyabb kategóriás eredményei alapján, a Formula-1-ben azonban finoman szólva sem sikerült megvetni a lábukat. Tommy Byrne – született ezen a napon 1958-ban Írországban – kétségtelenül egy közülük, aki azt is elmondhatta magáról, hogy alsóbb együléses szériákban versenyzésért nemhogy nem fizetett, hanem ő kapott fizetést. Öt bajnoki címet szerzett ezekben a sorozatokban, köztük 1982-ban a brit Formula-3-ban, az akkori egyik legrangosabb utánpótlás-szériában, melyet a következő évben Ayrton Senna nyert meg. Ebben az évben egyébként Senna csapattársa volt, aki komoly riválisként tekintett rá, habár csupán két alkalommal versenyeztek együtt.
Egy emlékezetes teszt
Byrne díjként nyert egy tesztlehetőséget a McLarennel Silverstone-ban, két, a Formula-1-ben nála jóval többre jutó fiatallal, Thierry Boutsennel és Stefan Johanssonnal együtt. Mindössze 25 kört tehetett meg a pályán, de ez is elég volt ahhoz, hogy gyorsabb időt fusson a csapat két állandó versenyzőjénél, a rendkívül tapaszalt John Watsonnál és Niki Laudánál. Legalábbis a pályán tartózkodó barátja stoppere szerint. A McLaren ugyanis valamilyen okból lassabb köridőket adott ki. Később egy McLaren-szerelő ismerte el, nem állították száz százalékosra az autó teljesítményét, mikor az ír következett. Byrne már ekkor tudta, hogy nincs jövője a McLarennél: Ron Dennis nem olyan önfejű versenyzőt keresett, amilyen ő volt.
És egy felednivaló F1-es karrier
A dundalki ironikusan ma is hangoztatja, hogy hat hét különbséggel vezethette a Formula-1 leggyorsabb és leglassabb autóját. A Német Nagydíjon a Theodore csigatempójú versenygépébe ült: ő volt az egyetlen autót felkészítő csapat negyedik versenyzője abban az évben. A szezon végéig hátralevő öt versenyből csak kettőre sikerült kvalifikálnia, azokon is az utolsó helyekre: célba érni egyszer sem tudott. F1-es pályafutása ezen a ponton véget is ért – ne feledjük, még mindig 1982-ban járunk, ami tulajdonképpen a brit F3-as címmel legsikeresebb éve volt! –, nem csupán az eredmények miatt.
Lefelé a lejtőn
Egy időre a Formula-3-ba lépett vissza Eddie Jordan csapatával, majd következett az Egyesült Államok, ahol több szezonon át az American Racing Series (mai Indy Lights) mezőnyét erősítette. Valóban erősítette, hiszen tíz futamot is megnyert, a bajnokságot pedig kétszer ezüstérmesként zárta. Végül Mexikóban F3-asokkal szerepelt egy kétes üzletember csapatában, aki orgiákat rendezett a győzelmet megünneplésére, egyszer pedig majdnem lelőtte. Byrne ebben az időszakban a drogokra sem mondott nemet.
Kezelhetetlen természet
Alighanem a pénz rendszeres hiánya miatt nem sikerült odáig jutnia, ahova tehetsége alapján kellett volna: de ugyanilyen fontos szerepe volt zabolázatlan személyiségének is. Ron Dennis szerint épp csak az elszántság, összpontosítás és ambíció aranyat érő hármasa hiányzott belőle, ami elengedhetetlen tulajdonsága a valódi nagyságoknak. Első formulaautós éveiben bukáskirály lett belőle – büszkén emlékszik vissza rá, hogy ennek dacára sosem sérült meg az autóban –, miután senkitől sem fogadta meg a tanácsot, hogy lassítson. Az agresszióra hajlamos Byrne egyszer megfenyegette a Theodore főmérnökét, hogy bérgyilkost küld rá a gyenge autó miatt. Végül csak egy széket vágott a szakemberhez. Mikor tudta, hogy a Formula-1 kapui bezárultak számára, tivornyázásba kezdett, és rákapott az alkoholra.
Jobb volt, mint Schumacher és Senna
A már hatodik X kapujában járó Byrne végül rátalált a helyes útra, és vezetési instruktorként futott be egy békésebb pályát. 2008-ban megjelent életrajzi könyve Crashed and Byrned címmel („A legnagyobb versenyző, akit sosem láttál” alcímmel), amelyből 2016-ban dokumentumfilm készült. Ebben hangzott el Eddie Jordan megszólalása, amely persze rögtön a plakátokra került, hogy a tékozló ír fiú még a két legendás világbajnoknál is jobb volt.
