Óriási tehetség, de egy igazi talány – nem egy helyen futunk bele ezekbe a jelzőkbe, ha Carlos Reutemannról olvasunk. Jó napján a nagy bajnokok teljesítményét idézte, de amikor nem volt ilyen passzban – és túlságosan gyakran fordult ez elő –, középszerűen vagy annál is rosszabbul teljesített, mint az 1981-es Las Vegas-i szezonzárón, a versenyen, amelyen világbajnokká válhatott volna, a szétszórt argentin azonban a pole-pozícióból egészen a 8. helyig csúszott vissza. Inkább a vezetést élvezte, mint a versenyzést: elegáns stílusával biztosan állt az élen, de a párharcokból ritkán jött ki győztesen.
Szintén nem ügyetlen versenyzőre vall, hogy tíz évet felölelő pályafutása során kizárólag négy legendás csapatnál szerepelt: a Brabhamnél, Ferrarinál, Lotusnál és Williamsnél. Ezek közül hárommal nyert futamot és végzett év végi dobogón, összesen 12 győzelemig és 45 pódiumig jutott, ez utóbbi sokáig rekord volt azok között, akik sosem nyertek vb-címet. Bármennyire is irigylésre méltók voltak a 70-es években a felsorolt csapatok ülései, az 1942-ben ezen a napon született Reutemann egy újságírónak bevallotta: sosem volt olyan csapatban, amelyről úgy érezte, száz százalékban támogatta volna.
Ha az istállók megadják azt a figyelmet és biztatást, amire a ránézésre kemény és magabiztos, valójában viszont érzékeny argentinnak szüksége lett volna, talán most nem a vb-címről lemaradó toppilóták egyikeként beszélnénk róla. Így csak négy sikertelen befejezést tudunk felidézni.
Fizetett, hogy távozhasson
Karrierje első versenyén megszerezte a pole-pozíciót – ez korábban egyedül Mario Andrettinak, azóta pedig csupán Jacques Villeneuve-nek sikerült –, ami bizonyította, a Brabham új csapatfőnökének, Bernie Ecclestone-nak van szeme az ígéretes versenyzők kiválasztásához, még akkor is, ha a ’fiatal tehetség’ ezúttal 30 esztendős volt. Az istállónál töltött csaknem öt szezon során megalapozta helyét az F1 élmezőnyében, a világbajnoki címhez azonban sosem került elég közel.
Az Alfa Romeo motorokkal szörnyen alakuló 1976-os szezon során 12 versenyből kilencszer esett ki, Ecclestone pedig nem volt hajlandó fizetésemelést adni neki arra hivatkozva, hogy egy élcsapat mindig talál magának másik versenyzőt. Nem meglepő, hogy Reutemannt semmi sem húzta vissza az istállóhoz, ahol pályafutása első felét töltötte. Mikor lehetőség támadt, inkább lelépési pénzt fizetett Ecclestone-nak, felbontotta a szerződést, és a szezon vége előtt elhagyta az istállót.
Lauda csőrét csípte
Annak oka, hogy már idény közben távozott, a szóban forgó szezont beárnyékoló baleset volt: Niki Lauda bukása és megégése. Az osztrák szenzációs visszatérésén, az Olasz Nagydíjon a Ferrari kivételesen három autót indított: Reutemann-nak is helyet kellett biztosítani, akit Lauda helyére szemelt ki az istálló, mikor még bizonytalan volt, felépül-e az első számú pilóta.
Lauda azonban sosem bocsátotta meg, hogy miközben életveszélyben feküdt a kórházban, a vezetőség már a helyettesítésén gondolkodott. Ez nem csupán jövőjét a Scuderiával, hanem a csapatlégkört és Reutemann-nal való viszonyát is megmérgezte, akit utált a történtek miatt. A páros csak az 1977-es szezont töltötte együtt, következő évben Reutemann az ifjú Gilles Villeneuve-öt kapta maga mellé, és első számú státuszt élvezett. Ellene egy rossz szava nem volt soha, ezúttal viszont a mérnökökkel adódtak nézeteltérései – újra nem azt kapta a csapattól, amire szüksége lett volna.
Rosszkor a jó helyen
Minden Formula-1-es pilóta arra vágyik, hogy a Ferrarinál versenyezzen, de előállhat olyan helyzet, amikor úgy dönt, még Maranellónak is érdemes hátat fordítani. Például ha az F1-es történelem egyik domináns szezonját futó csapata hívja: ez esetben az 1978-at besöprő Lotus, amely elveszítette a balesetben elhunyt Ronnie Petersont.
Reutemannt az sem zavarta, hogy a világbajnok Mario Andretti van a garázs másik oldalán, a benne szunnyadó talentum mennyiségéről pedig újra sokat beszél, hogy könnyedén legyőzte a csapattársat. Sajnos azonban ez nemhogy futamgyőzelemre, de az év második felében pontszerzésre sem volt elég. Ilyen peches csapatváltást még Alonsótól sem láttunk: a Lotus 80 nyomába sem ért elődjének, miközben a Ferrari megnyerte mindkét vb-címet…
Hadszíntér a garázsban
Lole – ezen a néven becézték az argentint –, gyorsan lépett, és kockázatos döntést hozott. A fiatal istálló, a Williams az előző szezonban első győzelmeit szerezte, a siker kezdeti lépcsőfokát azonban sosem követik garantáltan a következők. Ráadásul Reutemann kifejezetten második számúnak írt alá, és nem is volt kifogása szerepe ellen 1980-ban, mikor Alan Jones megszerezte világbajnoki címet.
Az év megmutatta, hogy jól spekulált a Williams jövőjéről, az új szezonban pedig úgy érezte, eljött az ő ideje. Brazíliában Jones előtt vezette a futamot, mikor a csapat egyértelmű táblát lógatott a célegyenesbe: cseréljenek helyet a versenyzők. Reutemann, aki még az előző versenyen is meghajolt a csapat érdeke előtt, ezúttal nem engedelmeskedett. Jones és szerelői nem jelentek meg az ünneplésen, és az F1-ben példátlan utálat bontakozott ki a két csapattárs között. Reutemann a rá ferde szemmel néző komplett csapat ellenére is verte a címvédőt, és harcolt a vb-címért, hogy aztán a már említett Las Vegas-i finálén egyetlen ponttal elbukja azt Nelson Piquet-vel szemben.
Reutemann vissza akart vonulni, de végül meggondolta magát – Frank Williams hathatott rá, aki el akarta kerülni mindkét versenyzője elvesztését, mivel Jones szintén szögre akasztotta a sisakot. Az 1982-es szezon végkimenetelét is ismerve elmondható, hogy a már 40 éves, de pályafutása csúcsán levő Reutemann ritkán volt ilyen ígéretes pozícióban. A szezonnyitón fel is állt a dobogó második fokára, az év második versenyét követően azonban egyszerűen elfordult a csapattól és a Formula-1-től.
Valódi indoklás azon kívül, hogy kezdeti döntése volt helyes, sosem született, de több magyarázat is létezik. Az egyik a tízhetes Falkland-szigeteki háború Argentína és Nagy-Britannia között: a politika iránt érdeklődő Reutemann – aki később két cikluson át Santa Fe tartomány kormányzója volt! – aligha tartotta összeegyeztethetőnek, hogy brit csapatnál versenyezzen, miközben hazája háborúzik az országgal. Ő viszont egy alkalommal azt állította, egyszerűen kiszeretett a sportból, ami a szívóhatásos autókkal már nem volt olyan, mint régen.
Ha kicsivel később szeret ki a Formula-1-ből, alighanem izgalmas szereplője lett volna a 11 futamgyőztest hozó szezonnak – amely során a Jonest váltó, élcsapatban korábban soha nem versenyző Keke Rosberg szerezte a világbajnoki címet a Williamsszel. Az autósportban ez is kell a sikerhez: van, akinek rögtön bejön egy váltás, más hiába válogat az élcsapatok közt, sosincs a megfelelő időben megfelelő helyen.
