A 2016-os szezon során sok szó esett a rádiózásról, egy év elején hozott szabálynak köszönhetően: a regula kimondta, hogy a pilótáknak egyedül és segítség nélkül kell vezetniük autóikat, mely konyhanyelven annyit takar, hogy a mérnökök az eddigieknél kevesebb információval látták el a versenyzőket. Ennek következményeként a korábbinál szűkszavúbb üzenetek jellemezték csapatokat, a televíziós bejátszások pedig ridegek és sablonosak voltak. A szezon közepétől azonban minden visszatért a régi kerékvágásba, amellyel egyenes arányban nőtt a kommunikációra fordított idő és energia is. De mióta létezik a csapatrádió, mint első számú kapcsolattartó eszköz?
„Az első tapasztalataimat a rádióval 1984-ben szereztem, amikor kipróbáltunk egy hasonló rendszert a Tolemannél, egy goodwoodi teszten” – nyilatkozta Pat Symonds, a Williams decemberben leköszönt, egykori technikai igazgatója az F1 Racingnek. „Olyan nehéz lehet manapság elképzelni az F1-et rádió nélkül, mint egy Forma-1-es autót Goodwoodban. Az első szerkezetek nagyon kezdetlegesek, kristályoszcillátor-alapúak voltak, és érzékenyek a vibrációra, ezért még a legkisebb sebességnél is átszűrődtek a zajok rajta keresztül.”
„Öt wattos energiára voltak leszabályozva, ezért néhány pályán átjátszókra és magas antennákra volt szükségünk a bokszépület, vagy a kamionok tetején. Ezelőtt vezetékes rendszert használtunk, ahol a versenymérnök egy igazi csatlakozót dugott az autóba, hogy beszélni tudjon a pilótával. Nem egyszer fordult elő, hogy valaki ne csatlakoztatta le a rendszert az autóról, amikor az elhagyta a bokszot. Ennek következtében aztán azonnal észbe kapott, hiszen a fejhallgató vagy nagy sebességgel tűnt el előle, vagy a rugalmas kábel végén lévő jackdugó egyszerűen visszacsapódott rá” – tette hozzá a szakember.
