Ötödik helyet szerzett a Formula-1 legelső versenyén, az 1950-es Brit Nagydíjon Louis Rosier, aki a világbajnokság első éveinek meghatározó alakja: összesen 38 nagydíjon állt rajthoz, elsősorban saját csapata, az Ecurie Rosier színeiben, habár két dobogós helyezését nem ezzel az istállóval, hanem a Talbot gyári csapatával érte el. Ez is az 1950-es első idényben történt, amelyet végül a pontverseny negyedik helyén zárt, közvetlenül a szezont uraló három Alfa Romeo-pilóta, Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio és Luigi Fagioli mögött, és a legendás Alberto Ascari előtt.
Ezt az eredményt később sem tudta túlszárnyalni, Louis Rosier pályafutásának legnagyobb sikere azonban nem a Formula-1-hez fűződik. A versenyző egy alkalommal megnyerte a Le Mans-i 24 órás futamot, nem akármilyen körülmények között –megint csak 1950-ben, az az év magasan kiemelkedik Rosier pályafutásában.
Francia versenyzőként Rosier alapembernek számított Le Mans-ban: már a világháború miatti kényszerszünet előtt, 1938-ban is rajthoz állt az egynaposon, majd az 1949-es újraindulásnál szintén jelen volt, igaz, akkor csak 21 körig jutott.
Nem nézte mindenki jó szemmel az autót, mellyel a 44 éves Rosier privát indulóként benevezett a 24 órásra. A Talbot-Lago T26 ugyanis, annak ellenére, hogy a Grand Sport nevet aggatták rá, tulajdonképpen a gyártó Formula-1-es konstrukciója volt, kiegészítve sárhányóval és világítással – ezzel keveseket lehetett becsapni, akik morgolódtak is miatta. Igaz, hogy valódi matuzsálemnek számított a Ferrarihoz képest, de a 4,5 literes, S6-os motor még így is előnyt jelentett volt a 2.4-es V12-höz képest. 200 lóerőnyi érv szólt amellett, hogy Rosier a verseny egyik favoritja lehet.
Mint jól ismert, a Le Mans-i 24 órás nem az egyéni versenyzők műfaja, Rosier-nek is volt társa, mégpedig saját 25 éves fia személyében. Aki ugyancsak a Louis Rosier nevet viselte, ezért, csak hogy kerüljék a kavarodást, a szervezők Jean-Louis Rosier-ként tüntették fel a nevezési listákon. Az ifjabb Rosier eredményesen navigálta apját raliversenyeken, a volánt azonban már nem adta olyan szívesen kezébe a családfő.
A korabeli beszámolók ellentmondóan szólnak arról, pontosan mennyit vezetett az 1950-es versenyen „Jean-Louis”, de még a családon belül is máshogyan emlékeznek. A fiú azt állította, három órát vezetett, plusz még két kört, miközben apja megevett pár banánt. Apja viszont utólag azt mondta, 30 percnél többet nem volt pályán, ráadásul számára ez a fél óra okozta a legtöbb izgalmat: a versenyzésben tapasztalatlan fiú olyan lassan ment, hogy tartott tőle, komoly balesetbe keveredik. Rosier felesége gyerekük álláspontját osztja: szerinte a férj nem volt annyira fitt, hogy 23 és fél órán keresztül vezessen. A futamon készült hivatalos feljegyzések megsemmisültek, így az igazság valószínűleg örök rejtély marad.
Élete versenyén Louis Rosier felállította az első körrekordot, melynek átlagtempója elérte a 100 mérföldes óránkénti sebességet, és éjszakai kalandokba is belekeveredett: az autó szélvédője és versenyszemüvege megrepedt, arca felsebesedett, mikor elütött egy baglyot. Egy műszaki hiba miatt szerelni kellett a garázsban – ebből természetesen ő maga is kivette a részét –, amivel hétkörös előnyt veszített el. A következő négy órában újra az élre verekedte magát.
Egyetlen Ferrari sem jutott célba a versenyen, nem úgy, mint Louis Rosier, aki egy kört vert a második helyezettre, szintén egy másik Talbot-Lagóra. Rosier örökre bevonult a történelemkönyvekbe, mint a 24 órás verseny győztese, a sikernek köszönhetően pedig Franciaország első számú versenyzőjeként kezdték emlegetni.
Hat évvel később Rosier egy Ferrarit vezetve szenvedett súlyos fejsérülést a Montlhery versenypályán. Az egész ország gyászolta a pilótát, aki három héttel később, 1956. október 29-én halt bele sérüléseibe.
