DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Retro

Retro – Győzelem foghúzás után

Egy őzt is elütöttek, a futamot pedig kétszer szakították meg piros zászlóval az 1987-es Osztrák Nagydíjon tömegbaleset miatt, ahol a furcsa történések után végül a Williams fölényes 1-2-es győzelmeinek egyikét ünnepelte.

Két szokatlan incidenssel kezdődött az 5,9 kilométeres Österreichringen rendezett nagydíjhétvége. Az egyik csak a bajnokság harmadik helyén álló Nigel Mansellnek volt kellemetlen: az edzések előtt ki kellett húzni bölcsességfogát, a műtét pedig a versenyző állítása szerint hatással volt az időmérőn mutatott teljesítményére is.

A másik eset komolyabb következménnyel járt. Pénteken Stefan Johansson 225 km/h sebességgel elütött egy őzt. Az állat azonnal elpusztult, a versenyző McLarenje pedig totálkárosra tört, Johanssont kórházba szállították, ahol megállapították, hogy egy bordája megsérült. Csapata Wokingból szállított új autót az éjszaka folyamán.

Az augusztus 16-i versenyt, amelyre Nelson Piquet szerezte meg a pole-pozíciót a foga helyét fájlaló csapattárs, Mansell előtt, háromszor kellett elindítani. Először Martin Brunde Zakspeedje ütközött a szalagkorlátnak, majd pattant vissza a pálya közepére, melynek folyományaként öt autó ment egymásnak. Második próbálkozásra Mansell gyengén indult el, az őt előző Gerhard Berger pedig bátortalanul lassan előzte a Ferrarival: ez okozta a kavarodást, amely során Riccardo Patrese eltalálta Eddie Cheevert, akibe hátulról Johannson is belerohant – akibe Brundle rohant bele hátulról. Még nyolc versenyző ütközött össze, a pályát teljesen eltorlaszolták a törött autók.

Furcsamód csupán Philippe Streiff nem tudott részt venni a harmadik startnál, habár négy másik versenyzőnek a bokszból kellett indulnia. Műszaki hiba miatt a felvezető körön Alain Prost McLarenje és Michele Alboreto Ferrarija is csatlakozott a hosszú sorhoz, Ayrton Senna autója pedig a rajtrácson mondta fel a szolgálatot. Szerencsére mindenki ki tudta kerülni, így harmadszorra nem történt tömegbaleset.

Nelson Piquet harmadik nekifutásra is megőrizte a vezetést, Nigel Mansell viszont ismételten pozíciókat veszített, negyedik helyre esett vissza Thierry Boutsen és Berger mögé. A Ferrari turbója 5 kör után mondta fel a szolgálatot, Boutsen Benettonján pedig a váltó kezdett rakoncátlankodni 15 kör elteltével. Piquet és Mansell ellenfél nélkül maradt az élen. Mikor utolérték a lekörözötteket, a brit a 21. körben előzte meg csapattársát.



Mansell a kiállások során is megtartotta vezetését, végül pedig csaknem 55 másodperccel győzött Piquet előtt – ezúttal nem hátráltatta a fogfájás. A Williams harmadszor zárt 1-2-es eredménnyel, a harmadik helyezett Teo Fabi, aki pályafutása két dobogós helye közül szerezte a másodikat a Benettonnal, már kört is kapott. Boutsen műszaki gondjai miatt negyedik lett, a szokásos McLaren, Lotus, Ferrari hármas helyett ezúttal a Benetton képviselte a második erőt.

Senna ötödik lett annak ellenére, hogy a rossz rajt mellett az erős felzárkózást mutató Alboretóval is összeütközött, és az első szárny cseréjére szorult, habár két kör hátrányt szedett össze a győzteshez képest. A bokszutcából induló Prostnak is sikerült a pontszerzés.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: