Tíz pilóta jutott el eddig Svédországból az autóversenyzés legmagasabb kategóriáig, és nem lehet azt mondani, hogy az 1939. december 28-án született Conny Andersson a legismertebb lenne közülük. Annál érdekesebb történet azonban az övé, Conny ugyanis harminc éves korában kezdett autókkal versenyezni. A motorsport azelőtt sem volt idegen számára, 12 éven keresztül számított a svéd motokrossz élmenőjének 250 köbcentiben.
Egy bérelt Brabhammel kezdett el hazai Formula-3-as bajnokságában szerepelni, és már harmadik szezonjában, 1972-ben megnyerte a címet, amelyet 1974-ben is megismételt. Ezekben az években brit, német F3-as futamokon is rajthoz állt, 1975-ben pedig jelen volt az Európa-bajnokság első szezonjában – amelyet egyébként azután hirdettek ki, hogy három versenyt már lefutottak. Bár vezette a pontversenyt, végül néhány egységgel lemaradt az ausztrál Larry Perkinstől.
A következő évben a széria hatból tíz futamossá nőtte ki magát, a komolyabb bajnokságban pedig Andersson újra a második helyet szerezte meg. 52 pontot gyűjtött, csakúgy, mint Ricciardo Patrese, mindkettejük neve mellett 4 győzelem és azonos számú második hely állt, így csupán a harmadik pozíciók döntöttek az olasz javára. Azután Patrese másfél évtizedre megvetette lábát a Formula-1-ben, 256 nagydíjrajtával sokáig csúcstartó volt, míg a svédnek az egyik legrövidebb pálya jutott.
Már a Formula-3-as évben, 1976-ban bemutatkozott a nagyok között, a Surtees csapat színeiben, amelytől a Holland Nagydíjon kapott lehetőséget. Nem tipikus újonckorban járt ekkor: 36 éves volt, az F1 első éveit leszámítva a legidősebb bemutatkozó, és egészen 1993-ig az is maradt, mikor a 38 éves japán Toshio Suzuki a Larousse autójába ült. Andersson az utolsó rajtkockába állt fel, de versenye 9 kört követően motorhiba miatt véget ért. Érdekes volt benyomása a Formula-1-ről: az autó kezelését könnyebbnek tartotta, mint az F3-ban.
A Hesketh istállóval tárgyalt az 1977-es ülésről, de nem kapta meg, a BRM-nél azonban üresedés támadt. A nagy múltú alakulat egy évtizeddel korábban még meghatározó volt a sportágban, de azóta egyetlen autót indító sereghajtóvá silányult: Andersson korábbi ellenfele, Larry Perkins két futam után elhagyta a csapatot, amelyet az autóval együtt nemes egyszerűséggel „sz*r”-nak bélyegzett, a svédet pedig óva intette attól, hogy aláírjon velük.
Andersson azonban nem fogadta meg a jó tanácsot, és a Spanyol Nagydíjon a P207-be pattant. Néhány környi edzés után megtapasztalta, mire vállalkozott, miután az autó végzetes motorhibával megállt a pályán. A jelenség megismétlődött a későbbiekben is, egyetlen versenyre sem sikerült kvalifikálnia. Az áttöréshez Zolderben került a legközelebb, ahol csak 0,8 másodperccel maradt le a rajtrácsra jutáshoz.
Minden gondot a BRM saját fejlesztésű V12-es erőforrása okozott, hazai versenyén például három motor is tönkrement, az utolsót a csapat repülőn szállította Anderstorpba a nagydíjhétvége közben. Ironikus, hogy az istállót épp a Rotary óragyár szponzorálta. „Sosem jutottunk el odáig, hogy a karosszériához nyúljunk, és megpróbáljuk fejleszteni az autót. A motorproblémák mindig közbeszóltak. És nehéz megkérni őket, hogy javítsanak kicsit a kezelhetőségen, ha ott van náluk egy tönkrement motor” – összegezte a problémákat Franciaországban, amely az utolsó próbálkozása volt.
Andersson négy versenyig bírta a BRM-nél (amely a szezon végén feloszlott), négy sikertelen kvalifikáció után elhagyta a csapatot, és a királykategóriába sem tért vissza többet: ez azt jelenti, hogy bár öt nagydíjon is jelen volt, futamban mindössze az 1976-os Holland Nagydíj 9 körét teljesítette. Conny Andersson ma 76 éves.
