Aranygeneráció, Mercedes-ifjak, és még sok más néven emlegették azt a két német és egy osztrák versenyzőt, akik Németország újraegyesülésének ideje alatt tűntek fel a világ autósporttérképén. Karl Wendlingert, Michael Schumachert és Heinz-Harald Frentzent egyaránt nagy dolgokra hivatottnak tartották, azt követően pedig különösen, hogy 1990-ben észrevetették magukat a Sportautó Világbajnokságban egy Sauber-Mercedes C11 volánjánál.
A Mercedes csapatvezetőjének, Jochen Neerpasch-nak azt követően az volt a terve, hogy védenceit bejuttatja a Formula-1-be, és 1991-ben kettőjükkel is sikerült ezt elérni. Schumacher debütálásának története közismert, ám Wendlinger szintén már abban az évben bekerült a világ legjobbjai közé. Az év nagy részében még a Formula-3000-ben vezetett Helmut Marko csapatában, ám az utolsó két F1-es futamra lehetőséget kapott a Leyton House-tól, ahonnan a Ferrarihoz készülő Ivan Capelli távozott, a Wendlinger által hozott némi szponzori pénz pedig elég meggyőzőerővel bírt a csapat számára.
Első versenyének helyszíne Suzuka volt, ahol azonban nem jutott messzire, hiszen már az első kanyarban balesetbe keveredett Emanuele Pirróval, Jyrki Jarvilehtóval és Andrea de Cesarisszal. Második futamára pedig a 14 kör után leintett, esőáztatta Adelaide-ben került sor, így első szezonjában kevés alkalma volt a tündöklésre.
1992-re a Leyton House kiszállt a csapatból, ami így March-ra vedlett vissza, és anyagi helyzetük csak tovább rosszabbodott. Wendlinger csak Montrealban tudott pontot szerezni, ott azonban rögtön hármat is, miután a sok kiesőt hozó versenyen állva maradt és negyedikként futott be.
A következő évben Peter Sauber F1-es csapatot indított, Wendlinger pedig a sportautós kapcsolatok révén megkapta az egyik ülést. Az istálló kifejezetten erős formában kezdett, ő és csapattársa, Lehto többször is az élmezőny sarkában loholtak, ám a megbízhatóság és egyéb problémák, például kettőjük monacói ütközése nehezítették, hogy teljesítményük a ponttáblán is megmutatkozzon.
1994-re aztán még jobb helyzetbe került a Sauber. A Mercedes részesedést vásárolt a csapatnak addig motort szállító Ilmorban, a másik autóba pedig megérkezett Frentzen, így tulajdonképpen az F1-ben egyesült újra a korábbi sportautós sikercsapat. Az eredmények már a startnál erősek voltak: Wendlinger Interlagosban egy 6., a tragikus imolai hétvégén pedig addigi legjobbját beállítva ismét 4. lett. Úgy tűnt, pályafutása megkapta a kellő lendületet, ám egyetlen szabadedzés alatt minden véget ért, a következő hétvégén, Monacóban ugyanis őt is utolérte a balsors.
Wendlinger az alagútból kiérkezve hatalmasat bukott és a sikán mögötti falhoz csapódott Sauberjével, súlyos fejsérüléseket szerezve. A mentők eszméletlenül találtak rá az autójában, és bár állapotát hamar stabilizálták, a német néhány hétig még kómában feküdt, mielőtt megkezdhette volna a rehabilitációt. Felépülése végül elég gyorsan haladt, és vágya szerint még abban az évben, Japánban visszatért volna a pályára, ám egy teszt során bebizonyosodott, hogy a nyaka még nem kellően edzett ehhez.
Peter Sauber mindenesetre várt rá, és Wendlinger számára 1995 elején üresen állt az egyik autó. Ott volt az első négy versenyen, ám teljesítménye már nem volt a régi, és különösen nagy kontraszt mutatkozott Frentzennel összehasonlítva. Nem volt mit tenni, a csapat Monacótól lecserélte őt Jean-Christophe Boullionra, aki azonban szintén nem nyújtott kimagaslót, így Sauber különösebb szívfájdalom nélkül adott még egy utolsó esélyt Wendlingernek a szezon két zárófutamán. A Suzukában szerzett 15. rajthelynél és célban jegyzett 10. pozíciónál azonban ekkor sem jutott feljebb, a közvélemény pedig elkönyvelte, hogy a pilóta teljesítményén érzékelhető nyomot hagyott a baleset.
Adelaide-ben állt rajthoz utolsó F1-es versenyén, figyelmét pedig innentől kezdve más sorozatokra fordította. Versenyzett a DTM-ben is, de inkább a hosszútávú versenyekben alkotott maradandót. Kétszer kategóriagyőztes, egyszer összetett 3. lett Le Mans-ban és rajthoz állt a daytonai 24 óráson is, de mindezek már csak sebtapaszként szolgáltak egy baleset miatt félresiklott pályafutás számára. Anélkül talán ma nem úgy emlékeznénk rá, mint az aranyifjak azon tagjára, aki a legkevesebbre vitte.