Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 4. szombat
Retro

Retro - Hakkinen visszatér az F1-be?

A finn pilóta 2006-ban ezen a napon vezetett először F1-es autót visszavonulását követően - többek szerint ez annak volt a jele, hogy a kétszeres bajnok vissza akar térni egykori sikerei helyszínére.

Mika Hakkinen 2001 végén motiválatlanságra és fáradtságra hivatkozva döntött úgy, hogy szünetet tart F1-es pályafutásában, ebből azonban öt éves pihenő lett. Ez alatt az idő alatt nem búcsúzott el teljesen az autóversenyzéstől, hiszen 2005-ben a DTM-be igazolt, de fél szemét folyamatosan a száguldó cirkuszon tartotta. 2004-ben olyan hírek is felröppentek róla, hogy a távozó Juan Pablo Montoya helyét foglalhatja el a Williamsnél, sőt, a BAR-ral is tárgyalt, azonban rájött, hogy nem lenne helyénvaló a visszatérés mellett dönteni.

„Nem leszek fiatalabb, ez a fő ok” - nyilatkozta Hakkinen egy finn lapnak 2005 januárjában. „Lehetetlen arra gondolni, hogy visszatérek a Forma-1-be, mert ahogyan telnek az évek, a reakcióidőm csökken, a látásom pedig romlik - ez van.” Ennek ellenére, és mindenki meglepetésére 2006 novemberének utolsó napjaiban a McLaren bejelentette, hogy Hakkinen Barcelonában egy nap erejéig kezei közé kapja majd a csapat legutóbbi modelljét, az MP4-21-est.



„Sikerült némi időt eltöltenem a McLaren-Mercedes szimulátorában, Wokingban, és nagyon várom már a tesztet. Szeretném megköszönni Ronnak és Norbertnek, hogy ezt lehetővé tették számomra” - nyilatkozta a lehetőségről a kétszeres bajnok. Ron Dennis elárulta, miért ad lehetőséget egykori pilótájának. „Egy Mika kaliberű versenyző, a tapasztalatával együtt értékes lesz a tesztprogramunk, valamint a 2007-re való felkészülésünk számára. Ebben a pillanatban azonban nincsen tervbe véve, hogy Mika további teszteket fog teljesíteni a csapattal.”

A november 28-tól zajló teszten Pedro de la Rosa, és a wokingiak nem sokkal azelőtt bejelentett 2007-es pilótája, Lewis Hamilton rótta a köröket, a finn pedig spanyol munkatársától vette át a stafétát november 30-án. A gyakorlás azonban nem várt lebőgést hozott: 1998 és 1999 bajnoka 16 kör után 16 másodperccel volt lemaradva az éllovas, és végül a napot is megnyerő Luca Badoertől. Végül 77 kört sikerült megtennie, és a 18 pályára lépő közül utolsó helyen végzett, több mint három szekundumra a Ferrari tesztpilótájától.

A finn ennek ellenére le volt nyűgözve a V8-as Mercedestől, az új abroncsoktól, és magától az autótól is, és a gépből kiszállva első mondatai közé tartozott, hogy újabb teszteket szeretne volt csapatától. F1-es berkekben megoszlottak a vélemények Hakkinen tesztjével, és teljesítményével kapcsolatban - egyesek szerint egyszerű reklámfogásról volt szó. „Szépségtapasz az egész, nem látok más logikus érvet rá” - nyilatkozta Eddie Jordan. „Nagyon sok időre van szüksége, amíg megérti az autót, és a különféle technikai dolgokat - többre, mint egy nap.”

Mások azonban, mint a Minardi volt csapatfőnöke, Paul Stoddart komolyabb szándékokat vélt felfedezni a színfalak mögött. „Ron és Norbert sem az a fajta, aki csak úgy játszadozik” - mondta az ausztrál. „Biztosan okkal tette azt, amit, és ne írjuk le csak azért, mert egy kicsit idősebb. Képzeljék el, hogy Michael (Schumacher) hagy ki öt évet, majd azt mondja, hogy vissza szeretne ülni az autóba. Senki sem nevetné ki. Ha csak egy tesztről van szó, PR-szaga van a dolognak, de ha többről, akkor már komolyabb a helyzet.”

Fernando Alonsót ekkor még nem vethette be a csapat, Lewis Hamiltonnak nagyon kevés tapasztalata volt még F1-es autóval, Pedro de la Rosára pedig „csak” tesztpilótaként tekintettek Wokingban - Hakkinen szereplése pedig tényleg azt hivatott erősíteni, hogy visszajelzései hasznosak lehetnek a csapat számára. Így volt-e, vagy sem, a csapat egy nap erejéig reflektorfénybe került a kevésbé eredményesre sikerült, és győzelem nélküli 2006-os szezont követően.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?