DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro - Raikkönen sarkon fordul, és elmegy

2009-ben ezen a napon egy nagy bejelentés rázta meg az F1 világát, a mezőny legnépszerűbb világbajnoka ugyanis bejelentette a sportból való távozását, miután a Ferrari idő előtt menesztette őt.

Ritkán történik olyan, hogy egy világbajnokot saját csapata tessékel ki az ajtón, olyan pedig még ritkábban, hogy az istálló saját világbajnokával tesz így. Az pedig aztán tényleg hallatlan, hogy a szerződés lejártát sem várják meg vele. Pontosan ez történt viszont Kimi Raikkönennel, aki 2009 végén annak ellenére is a Formula-1-en kívül találta magát, hogy a mezőny egyik legértékesebb versenyzőjének számított, a pályán és azon kívül is.

Dppi_00109013_056



Raikkönen bajnok lett a Ferrarival 2007-ben, erősen, de a hajrára mégis Felipe Massa árnyékában teljesített 2008-ban, és szállította a dobogókat 2009 második felében is, de a csapat mégis olyan helyzetbe került, amelyben nem tarthatta meg a finnt kontraktusának utolsó évére, 2010-re. Ennek egyik okát az jelentette, hogy Fernando Alonso már megállapodott a Ferrarival a következő szezonra, a másik pedig minden bizonnyal Massa hungaroringi balesete, hiszen a láthatóan gyorsan gyógyuló brazil már a 2010-es visszatérésre készült, és az őt saját nevelésének tartó csapat nem érezte volna etikusnak, hogy egy ilyen súlyos sérülésből felálló pilótájuk orra előtt becsukják a kaput.

Raikkönen persze nem csinált ebből nagy ügyet, a hivatalos álláspont szerint közös megegyezéssel szakítottak a csapattal, a finn azonban egyértelmű jelét adta annak, hogy még nem akar távozni az F1-ből, és tárgyalásokba kezdett előző csapatával, a McLarennel. A wokingiaknál is alaposan átalakult a felállás azóta, hogy 2006-ban távozott tőlük, az istállót immár Matrin Whitmarsh irányította, pilótájuk pedig Lewis Hamilton volt, aki mellé csapattársat kerestek Heikki Kovalainen elküldése után. Végül itt is apróságokon múlt Raikkönen sorsa, és a McLaren inkább az olcsóbban megszerezhető Jenson Buttont igazolta le.

Dppi_00109017_501

Miután két nagycsapattól is kikosarazták, a finn 2009. november 19-én robbantotta a hírt, hogy a következő szezonban nem lesz ott az F1-es mezőnyben, hiszen elérhető élcsapatok híján nem vágyik arra, hogy a középmezőnyben tengődjön. Ehelyett új vizekre evezve a WRC mellett kötelezte el magát, hiszen a ralizás mindig is érdekelte. Noha nem zárta ki a visszatérés lehetőségét, a közvélemény erre nem látott sok esélyt, még akkor sem, amikor már 2010 végén szóba hozták a Renault-val.

Raikkönen aztán csak gondolatvilágának kifürkészhetetlenségét igazolta, amikor 2012-re mégis megállapodott az enstone-i csapattal, elkezdve karrierje második Formula-1-es periódusát, amelybe igen gyorsan visszavezetett az útja egykori csapatához, a Ferrarihoz.

A sors különös fintora, hogy míg legutóbb erős teljesítményének dacára is idő előtt menesztette őt a csapat, most általános gyengélkedése ellenére is kitartanak mellette - egyes vélemények szerint a kelleténél tovább. Ám örökre megválaszolatlan marad a kérdés, hogy hogyan alakulhatott volna 2010-ben egy Alonso-Raikkönen párharc a Ferrarinál, amikor még a finn is pályafutása csúcsán járt, és amikor nem ő, hanem a spanyol lett volna az új jövevény a csapatnál. Talán csak egy hajszálon - vagy egy rugón - múlt, hogy ezt megtudjuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: