DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
Retro

2008 - Az emlékezetes szezonok sorából

Tizennyolc futamot rendeztek, ebből hatot Ázsiában. Kezd áthelyeződni a súlypont Európáról más kevésbé jogszabályozott földrészekre, az európai központú csapatok nagy bánatára.

A versenyzők 2001 óta ismét kipörgésgátló és rajtautomatika nélkül támadták (a jobbára) Tilke által tervezett kanyaríveket. Előírták az egységes motorelektronikát a SECU-t (Standard Electronic Control Unit) a Microsoft és a Lotus fejlesztette ki. Előírás volt, hogy a versenyautók benzinjének minimum 5.75 % bioüzemanyagot kell tartalmaznia.

Alonso kétéves szerződését felbontotta a McLarennel és visszaszerződött a Renault-hoz. Csapattársa Nelson Piquet Jr. lett, a háromszoros világbajnok azonos nevű fia. Kovalainen a McLarenhez, Fisichella a Force Indiához igazolt.

Dppi_00002831_129



Az első futamot zavartalanul nyerte meg Hamilton, Heidfeld és Rosberg előtt. A McLaren remekül kezdett tehát, Räikkönen, Kubica mind baleset miatt kerültek partra. Malajziában visszasorolták a McLareneket edzésfeltartás miatt, a Ferrarik kihasználták ezt a jó pozíciót. A címvédő Räikkönen győzött, míg csapattársa Massa kicsúszott, így a kettős győzelem füstbe ment.

Bahreinben a pole-t Kubica vívta ki Massa és Hamilton elől. Räikkönen a 4. helyről indult. A két ferraris már az első körben megelőzte Kubicát, Hamilton pedig beragadt a rajtnál és a 10. helyre esett vissza. Nem sokkal ezután belement Alonso Renault-jába, így azonnal ki kellett állnia orrkúp cserére. Az addig pont nélküli Massa megnyerte a sivatagi futamot csapattársa előtt, Kubica 3. lett. Visszás helyzetté vált, hogy az a BMW-Sauber vezette a pontversenyt, amely a 3 futamból egyet sem nyert! Ez rámutatott a pontrendszer logikátlanságára.

Matadorföldön Räikkönen szerezte meg a pole-t a hazai közönség előtt autózó Alonso előtt. Kovalainen az első boxkiállások után defektet kapott, a gumifalba csapódott. A futam felénél Alonso autójában elfüstölt a motor, a versenyt Räikkönen nyerte, Massa és Hamilton előtt. A bajnokságban stabilan vezetett a Ferrari.

A török verseny előtt a Super Aguri csődbe ment, és Isztambulba csak tíz csapat érkezett. Massa szerezte meg a pole-t. Hamilton a versenyben megelőzte Massát, de a – többiekkel ellentétben – három kiállásos taktikán volt. Massa könnyedén nyerte meg harmadszorra is a Török Nagydíjat.

Monacóban az időmérő szárazon volt, a verseny már esőben. A Ferrari szerezte meg az első sort, de Hamiton a rajtnál beékelődött közéjük. Kovalainennek a bokszutcából kellett rajtolnia. A versenyen sok ütközés volt, Rosberg belement Alonsóba, később Hamilton és Alonso a falnak csapódott. Coulthard és Bourdais ütközött, beküldték a biztonsági autót. A futamot vezető Massa kirepült az egyik kanyarból, s mire visszatért a pályára, Kubica megelőzte. Rosberg széttört autója miatt ismét bejött a Safety Car. Végül Hamilton nyert Kubica és Massa előtt. A versenyt a maximális időhatár túllépése miatt a 76. körben leintették.

Dppi_00002953_1276

Kanadában Hamilton mögül Kubica és Räikkönen várhatta a rajtlámpák kialvását. Sutil autója megállt és lángolni kezdett, ekkor beküldték a biztonsági autót. Amikor kinyitották a bokszutcát, az első öt egyszerre érkezett meg, de a boksz kijáratánál piros volt még a lámpa. Kubica és Räikkönen így megállt, Hamilton és a mögötte haladó Rosberg azonban nem vette időben észre és belement a várakozó Ferrariba. Mindkettejük versenye véget ért. Hamilton és Rosberg a következő versenyre 10 helyes rajtbüntetést kapott. Az ezután élen Heidfeld haladt, mögé Kubica és Alonso jött föl, miután minden versenyző letudta az első bokszkiállását. Ezek után Kubica megelőzte a másik BMW-t és az élre állt. Csapata megszerezte első és egyben kettős győzelmét, Kubica pedig hősi győzelmet aratott, az előző évben ezen a pályán szenvedett súlyos balesetet. Félelmét, rossz emlékeit írta felül.

A francia versenyen az élről Räikkönen és Massa indult. Hamar elhúzott mindkét Ferrari a többiektől, Hamilton büntetést kapott Vettel szabálytalan előzéséért. A vezető Räikkönen autója lassulni kezdett, mert kipufogója meglazult. Massa utolérte, majd megelőzte. Mögöttük csata alakult ki Trulli, Kovalainen és Kubica jóvoltából. Néhány körrel a leintés előtt elkezdett enyhén esni, de ez már nem befolyásolta a végeredményt. Végül Massa nyert Räikkönen és Trulli előtt.

Silverstone hűvös idővel fogadta a mezőnyt. A rajt után a két McLaren állt az élre, Webber és Massa is kipördült az első körben. Webber megpördülése után gyorsan zárkózott fel a többiekre, míg Massa ezután is többször megforgott. Az első kerékcseréknél Hamilton esőgumit kapott, míg Räikkönennél nem cseréltek kereket, akit az erősödő eső lelassított. Heidfeld az esőben jól ment, és a 2. helyre ért fel. Barrichello autójára extrém esős gumikat raktak fel, és ezzel annyit nyert, hogy végül 3. lett a futamon. Massa az utolsó helyen végzett. A pontversenyben hármas holtverseny alakult ki Hamilton, Räikkönen és Massa között!

A német nagydíjon a hőmérséklet alacsony volt, nem kedvezett a Ferrariknak: a pole-t Hamilton szerezte meg, aki mellől Massa indult. A 36. körben Glock balesete miatt a beküldték a biztonsági autót a pályára. A közvetlenül a baleset előtt tankoló ifjú Piquet a Renault-val a 17. helyről az elsőre jött fel. Hamilton hamar megelőzte csapattársát, Massát, majd Piquet-t is, és győzött. A pontverseny ezt mutatta: Hamilton 58, Massa 54, Räikkönen 51 pont.

Dppi_00003017_254

A Hungaroringen az élről Hamilton indulhatott, de Massa lerajtolta, megelőzve mindkét McLarent. A brazil sokáig vezette is a versenyt, de motorja 3 körrel a verseny vége előtt tönkrement. Mivel Hamilton Massa balszerencséje előtt defektet kapott így a 23. Magyar Nagydíjat a 23-as rajtszámú McLaren MP4-23-mal Heikki Kovalainen nyerte, megszerezve első győzelmét. A második meglepetésre Glock (Toyota), a harmadik Räikkönen lett.

Az Európa GP-n Massa dominált, megszerezte a pole-t, a leggyorsabb kört, majd a futamgyőzelmet is. Massa mögül Hamilton és Kubica kezdett, mindketten ugyanabban a pozícióban is fejezték be a versenyt. Mindkét Ferrari tankolása problémás volt, Massa majdnem ütközött Sutillal. Räikkönen elrántotta szerelőjét. A versenybíróság megvizsgálta a történteket és úgy döntött, hogy a Ferrari 10 000 eurós pénzbüntetést kap a figyelmetlenségért. Räikkönen Ferrarijának motorja elfüstölt a célegyenesben, ugyanúgy a hajtókar hibája miatt, mint Massánál a Hungaroringen.

A belga verseny vizes aszfalton kezdődött, és a befutónál is esett az eső. Räikkönen a negyedik helyről körök alatt az elsőre ért fel, és a verseny végéig vezetett. Az utolsó három körben erősen elkezdett esni, Hamilton utolérte a vezető Räikkönent, és meg is előzte a finnt, de kanyarátvágással. A finn ezután a vizes aszfalton kicsúszott, és kiesett. Hamilton ért célba elsőként Spa-Francorchamps-ban, de a versenybírók döntése alapján 25 másodperces büntetést kapott, így a győztes Massa lett, a McLarenes a 3. helyre csúszott vissza. Az ügy újratárgyalására szeptember 22-én került sor, ekkor végleg eldőlt, hogy Massa nyerte a Belga Nagydíjat. A 2. helyre Heidfeld ért fel, aki a végére intermediate gumikat kapott.

A monzai edzésen hatalmas eső fogadta a mezőnyt, Vettel megszerezte első pole pozícióját. A mezőny a Safety Car mögül rajtolt. Amikor végre felgyorsultak, Vettel megtartotta első helyét, növelni tudta előnyét. A versenyt végül – végig vezetve – több mint 10 másodperces előnnyel nyerte, ezzel legfiatalabb futamgyőztes lett, 21 évesen és 74 naposan.

Dppi_00002689_993

Szingapúrban tartották a Formula–1 első éjszakai, egyben 800. világbajnoki versenyét. Massa 0,6 másodperces előnnyel szerezte meg a pole-t Hamilton és Räikkönen előtt. A 14. körben Piquet falhoz csapta az autóját, így a már korábban első tankolását megejtő, a 14. helyről rajtoló Alonso óriási előnybe került az előtte autózókkal szemben. (A kis Piquetről bebizonyosodott, hogy szándékosan ment a falnak taktikai okból, amiért elmeszelték a karrierjét). Fernando hamarosan az élre állt, sőt akkora előnyt autózott ki, hogy második kiállása után is könnyedén az élre tért vissza. A versenyt végül meg is nyerte Rosberg Hamilton előtt. Massa az első boxkiállásánál a jelzőrendszer hibájából túl korán indult el és magával rántotta az üzemanyagtömlőt. Csak jelentős időveszteséggel tudott visszaállni, 13. lett. A Ferrari bánatára Räikkönen négy körrel a futam leintése előtt a falnak csapta gépét.

Japánban a pole pozícióból Hamilton indult, de a futamban visszaesett, Räikkönen leszorításáért boxutca-áthajtásos büntetést kapott, ahogy Massa is az ő meglökéséért. A versenyt ismét Alonso nyerte, Kubica és Räikkönen előtt. Kínában eseménytelen versenyt futottak, Hamilton, Räikkönen és Massa álltak az élen, ahogy az edzésen. Räikkönen maga elé elengedte csapattársát, Massát, hogy az vb esélyét megtarthassa. Hamilton a leggyorsabb kört megfutva győzött és mesterhármast ért el. Alonso negyedik, Heidfeld ötödik lett. A vb állása: Hamilton 94, Massa 87, Kubica 75 pont.

A szezonzáró, brazil versenyen Massa az első, Hamilton a 4. helyről indult. A rajtot néhány perccel elhalasztották, mivel hirtelen eső jött. Massa magabiztosan nyerte a futamot, Hamilton pedig tudta tartani a világbajnoki címhez szükséges 5. helyet, a vége előtt két körrel azonban Vettel megelőzte, amivel visszacsúszott a 6. helyre. A verseny legutolsó kanyarjában Hamilton, szakadó esőben utolérte a száraz pályás gumikon csúszkáló Glockot, meg tudta előzni őt, s így bejött az 5. helyre, amivel a világbajnokságot 98 ponttal, egy pont előnnyel megnyerte. Massa álmai szertefoszlottak, drámai kibontakozása lett ez 2008-nak.

Akárcsak 1976-ban, az utolsó körben szerezte meg egy McLaren versenyző a vb-címet, egy Ferrarissal szemben…

Dppi_00003114_591

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: