A Formula-1 galaxisában a konkurens McLaren ébersége álmatlan éjszakákat okozott a Ferrari csapat mérnökeinek. Aki nem tisztelte az erőviszonyokat, azt állította, hogy az új Benetton-Playlife, vagy a fékpadon brutálisan meggyőző Stewart-Ford fog dominálni ebben a szezonban.
Az 1999-es versenyfutás sakkjátszmává, tehát kétesélyessé vált, főleg a McLaren és a Ferrari év közbeni, miniatűr technikai fejlesztései miatt. Ezek balanszát összehangolni mestermunkát jelentett, amiben ez a két csapat (a látványos bakik ellenére) ellenfeleik fölé magasodott.
Az első versenyen verhetetlen tempóban süvített elöl a két ezüstnyíl, miközben Irvine küzdött Frentzennel mögöttük, de a biztonsági autós periódusban (talán az elvárt menetszél elmaradása miatt) a McLarenek tönkrementek. Irvine kitartott az élen Frentzen előtt és megnyerte első futamát. Irvine abban bízott, hogy ha Schumacher kiesne Brazíliában, akkor már ő lehetne a No1. Elutaztak hát Sao Paolóba, és Barrichello boldogan szórakoztatta a közönségét, remekül futott odahaza. Schumacher körökön át vezetett, de az elején még váltóhiba miatt egyet botló Hakkinen jött ki győztesen a kerékcserékből.
A finn világbajnok hibázott Imolában, (elvesztette uralmát gépe fölött az utolsó kanyarban, és falhoz csapta gépét). Schumacher kihasználta ezt is, lenyelte a hezitáló Coulthardot, és behozta győztesként a Ferrarit, ezzel mindjárt a tabella élére állt 16 pontjával. Utoljára 1983-ban nyert a Ferrari Imolában.
Spanyolországban a Mercedesek brillíroztak, ezt a pályát szinte „nekik” tervezték. Még gondolni sem illett, hogy valaki más nyerhet Barcelonában.
Monacóban Hakkinen és Schumacher dominált az edzésen, egy sárga zászló miatt Schumacher lefékezett, a finn azonban nem, és övé lett a pole. Ezt vasárnap azonnal helyrehozta Schumacher, lerajtolta Mikát, és otthagyta, ezzel eldőlt a verseny.
A kanadai versenyen Hakkinen győzött, a célkanyar ominózus falára három világbajnok, Schumacher, Villeneuve és Hill is felkente kocsiját. Franciaországban az edzésen és a versenyen esett az eső, összekavart sorrendben álltak a rajthoz. Frentzen Jordanjében volt a legnagyobb tank, ennek köszönhette győzelmét, Hakkinen és Barrichello előtt. Érdekes volt, hogy a Ferrarinál a lassuló Schumacher mögött tartották Irvine-t, +1 pontot juttatva Schumachernek, mert ő volt az első számú pilóta. Még senki sem sejtette, hogy ez a reláció visszájára fog fordulni.
Ezután jött Silverstone, ahol Schumacher lefutott a pályáról és nyílegyenesen a gumifalba csapódott. A csontok reccsenésével elszálltak a világbajnoki remények. Az osztrák verseny előtt Irvine elkezdte a maga választási beszédét, mint első számú Ferrari pilóta. A brit sajtó címlapon üzente neki: Kevesebb duma Eddie, és több gáz! A Ferrari gondban volt, kit ültessen Schumacher autójába, végül Salóra szavaztak, jól tették, mert a finn tudta a dolgát, Németországban élete első győzelméről is hajlandó volt lemondani a csapat kedvéért. Ehhez a közjátékhoz kellett Hakkinen balszerencséje is, aki defekt miatt a gumifalban kötött ki.
A magyar versenyen kiderült, hogy Irvine tudása, koncentráló képessége talán kevés lehet a bajnoki címhez. Coulthard rohamát sem tudta állni, hibára tudták kényszeríteni. Belgiumban a McLaren háziversenyt futott, Monzában pedig Hakkinen és Coulthard kiesése után Frentzen (!) lépett előre, megint nem volt ziccerben Irvine.
A Nürburgringet eső áztatta, nyerhetett volna Coulthard, Fisichella és Frentzen is, egy emlékezetes eposszal gazdagítva a 99-es évkönyvet - de sajnos kiestek. Irvine kerékcseréje káoszba fulladt, s végül a méltatlanul lebecsült Johnny Herbert nyert a Stewart-Fordban, hatalmas meglepetést okozva.
A Ferrari 6 futam kihagyása után visszahívta a lábadozó Michael Schumachert, hogy segítsen, ezzel vízhordó szerepre kérték fel az először megrendezett maláj versenyen. Most segítenie kellett Irvine-t, és ő megtette, kontroll alatt tartotta a futamot, és a szükséges percben átengedte a győzelmet. A sikert beárnyékolta a botrány, a Ferrarik terelőszárnya nagyobb volt a szabályosnál. Ezért először kizárták a csapatot, Hakkinent nevezték győztesnek és világbajnoknak, de az olaszok tárgyaláson nyerték vissza a pontjaikat. Visszaállították az eredeti befutó szerinti sorrendet! (Érdekes volt a fejetlenség, amelynek hatására a sportfogadásban mindkét verzióra nyereményt fizettek)
A döntő, japán futam előtt 4 pont előnye volt Irvine-nak és a Ferrarinak. Hakkinen álomszerű rajttal állt az élre, senki sem érhette utol: már kétszeres világbajnokként jegyezhették nevét az almanachba. Schumacher második lett, Irvine előtt – nem volt helycsere közöttük, maximum a győzelemért lett volna értelme.
A bajnokság végeredménye: 1. Häkkinen 76, 2. Irvine 74, 3. Frentzen 54 pont
