A május 4-én rendezett 1969-es Spanyol Nagydíj elsősorban nem azért maradt emlékezetes, mert azon mindössze két verseny egyike volt, ahol a győztes a második helyezettnek is két kört adott – sőt a 6, illetve 7 kör hátrányban célba érő Surtees és Ickx is pontot szerzett –, hanem azért, mert a két Lotus-versenyző, Graham Hillt és Jochen Rindt két teljesen egyforma balesetet szenvedett, melyeknek hosszú távú következménye lett: a magas hátsó szárnyak betiltása.
A szűk, mindössze tizennégy fős mezőnyből összesen hatan értek célba ezen a montjuici versenyen, a többiek egytől-egyig műszaki hiba miatt estek ki. Két esetben azonban súlyosabb következményekkel járt a meghibásodás... A világbajnok címvédő Graham Hill a 9. körben a harmadik helyen haladva szenvedett súlyos balesetet, amikor a felfüggesztés nem bírta el a hatalmas hátsó szárny és az általa keltett leszorítóerő jelentette terhelést, megadta magát, a szárny pedig egyszerűen összecsuklott.
Hillnek szerencsére az ijedségen kívül nem lett komolyabb baja, s a pálya mellől figyelte tovább az eseményeket. Testközelből láthatta tehát, ahogy 11 körrel később csapattársa, Jochen Rindt autóján ugyanott és ugyanúgy összecsuklik a szárny, s autója irányíthatatlanná válik. A Lotus előbb a korlátnak, majd Hill összetört autójának csapódott, felrepült a levegőbe, s fejjel lefelé ért földet. Rindt így is szerencsésnek mondhatta magát, hiszen egy orrtörés volt a legsúlyosabb sérülése, bár eszméletét elvesztette, s csapattársának kellett őt kisegítenie az autóból.
A két bukás nem maradt következmények nélkül, hiszen az is bizonyossá vált, hogy nem csupán a Lotus megoldása problémás, hanem egyáltalán a magas szárnyak is komoly veszélyforrást jelentenek: a hajrában Jacky Ickx szárnya szintén elkezdett szétesni, alkatrészekkel terítve be a pályát, ám szerencséjére ő eljutott a bokszig. Az FIA azonnal összehívott egy válságtanácskozást a technikai szabályok felülvizsgálatáról, mely gyors eredményt hozott. Mire a csapatok két hét múlva Monacóba viszontlátták egymást, az előző szezonban valóságos technikai forradalmat hozó magas szárnyak egyszer és mindenkorra eltűntek a Formula-1-ből...
Rindt számára, aki korábban sem bízott meg igazán a szélvészgyors, de törékeny Lotusokban, ez a baleset egy újabb csapást jelentett, végképp megrendült a hite Colin Chapman autóiban. Öt nappal később levelet írt csapatfőnökének, a következő szöveggel:
Kedves Colin,
most érkeztem meg Genfbe, holnap kapom meg a második véleményt a fejem állapotáról. Egyelőre még nagyon gyengének és betegnek érzem magam, a nap legnagyobb részét fekve kell töltenem. Csak azt követően dönthetünk Monacóról és Indyről, ha találkoztam ezzel a másik orvossal, és meghallgattam az ő véleményét is.
Megkaptam ezt a hihetetlen képet, mely elég sok mindent megmagyaráz a balesettel kapcsolatban. Nem tudtam, hogy ennyire magasra repültem fel. Robin Herd úgy tűnik, hogy látta, hogy tönkremegy a szárny, de nem láthatta magát a balesetet, mivel az a kanyarban történt.
De most a teljes szituációról, Colin. Öt éve versenyzek az F1-ben, és ennyi idő alatt csak egyszer hibáztam (Clermont-Ferrandban nekimentem Chris Amonnak), valamint volt egy balesetem Zandvoortban egy hibás váltás miatt, egyébként kimaradtam a bajból. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, mióta csatlakoztam a csapatodhoz: Levin, az Eifelrace F2 a felfüggesztéssel, most pedig Barcelona.
Őszintén, az autóid annyira gyorsak, hogy akkor is versenyképesek maradnánk, ha néhány extra kilót felhasználnánk a leggyengébb részek megerősítésére, és emellett azt is gondolom, hogy fordíthatnál némi időt annak ellenőrzésére, hogy mit csinálnak az alkalmazottaid, abban ugyanis biztos vagyok, hogy az F2-es autón a felfüggesztés máshogy nézett ki. Kérlek, gondold meg a javaslataimat, ugyanis csak olyan autót tudok vezetni, melyben valamennyire megbízom, most viszont úgy érzem, hogy egészen közel van az a pont, ahol már nem bízom benne...
Üdvözlettel
