Robert Benoist ma 120 esztendővel ezelőtt, 1895. március 20-án született Henri de Rotschild báró vadőrének fiaként. 19 éves volt, amikor kitört a világháború, melyben a francia gyalogság tagjaként szolgált, majd vadászpilóta lett, s később részt vett a légierő tagjainak kiképzésében is. A háború végét követően kezdett komolyabban foglalkozni a versenyzéssel, előbb a de Marcay, majd a Salmson, végül 1924-től a Delage gyár pilótájaként.
Első komolyabb sikerét egy tragikus emlékű futamon, az 1925-ös Francia Nagydíjon érte el, ahol Albert Divo partnereként győzni tudott egy Delage 2LCV volánja mögött – ezen a versenyen vesztette életét a hőskor egyik legnagyobb olasz sztárja, a későbbi világbajnok édesapja, Antonio Ascari. Két évvel később, 1927-ben aztán nem volt nála eredményesebb versenyző Európában, hiszen mind a négy, a gyártók világbajnokságába számító futamot, a Francia, a Spanyol, az Olasz és a Brit Nagydíjat is megnyerte, s ezzel az Alfa Romeo és a Bugatti után harmadikként a Delage szerezte meg az autógyártók bajnoki címét.
Ezt követően viszont Benoist munkanélküli lett, és 1934-ig csak alkalomszerűen indult versenyeken – de nagy eredményei így is voltak, 1929-ben például Attilio Marinoni partnereként egy Alfa Romeóval győzni tudott a Spái 24 órás versenyen. A Bugattinál aztán hamar előléptették, nem csupán pilóta volt, hanem egyúttal ő vezethette a gyár versenyzési programját is, melynek célkeresztjében a Le Mans-i 24 órás verseny állt.
1936-ban elmaradt az egynapos futam, a következő évben viszont már ott volt a rajtrácson Benoist, méghozzá az előző évi Francia Nagydíjat megnyerő Jean-Pierre Wimille partnereként egy Bugatti T57G-vel, melyet Roger Labric újságíró, Benoist barátja nevezett be. A páros hatalmas, hétkörös fölénnyel szerezte meg 11 év után az első győzelmet, melyet francia autóval arattak – a legjobb brit és német nevezőnek egyaránt 38 kört adtak.
Ez a siker koronázta meg Benoist versenyzői karrierjét, aki ezt követően végleg visszavonult, a Bugatti versenyzési részlegét viszont egészen addig vezette, amíg behívót nem kapott a légierőtől. Amikor a németek megszállták az országot, Benoist Le Mans-i győztes partnerével, Wimille-lel, valamint egy másik versenyzővel, William Grover-Williamsszel együtt átszökött Angliába, majd onnan a britek titkosügynökeként tértek vissza, hogy segítség a francia ellenállást.
1943 augusztusában a Gestapo rajtaütött Benoist párizsi házán, s partnerét, az 1929-ben az első Monacói Nagydíjat megnyerő Grover-Williamst elfogták, majd később a sachsenhauseni koncentrációs táborban ki is végezték. Három nappal később maga Benoist is fogságba esett, de miközben a Gestapo központjába szállították, leugrott a mozgó járműről, és visszamenekült Angliába.
Az egykori versenyző nem sokkal később visszatért Franciaországba, ahol több mint fél évet töltött, majd 1944 márciusában egy harmadik küldetést is vállalt Nantes közelében. Június 18-án a németek elfogták, s ezúttal már nem volt menekvés: a buchenwaldi koncentrációs táborba szállították, ahol 1944. szeptember 11-én kivégezték.
Miután a szövetségesek megnyerték a háborút, számos módon megemlékeztek a háborús hős Robert Benoistról. Párizsban egy évvel halálát követően Coupe Robert Benoist címen autóversenyt rendeztek a tiszteletére, neve több jeles emlékműre felkerült. A reims-i versenypálya egyik tribünje az ő nevét viseli, a Párizs közeli Auffargisban pedig utcát neveztek el róla, méghozzá épp azt, amelyen a falu temetője található. S hogy miért érdekes ez? Ebben a temetőben nyugszik a valaha volt első Grand Prix győztese, a magyar Szisz Ferenc is.
