Az idény nagyon korán elkezdődött Buenos Airesben, olyannyira, hogy az 1954-es októberi szezonzáró valójában jóval közelebb volt ehhez az argentin futamhoz, mint a következő verseny, hiszen legközelebb csak május 22-én Monacóban folytatódott a pontgyűjtés.
A januári időpont ellenére a mezőny nagy része megjelent Dél-Amerikában, ott volt a Mercedes, a Maserati, a Ferrari, a Lancia és a Gordini is, és csak a szárnyait bontogató Vanwallt tekinthettük hiányzónak. A magas jelenlétet serkentette, hogy a szabályok változatlanok maradtak, így többen az előző évi autót használhatták, függetlenül attól, hogy eközben készültek-e új modellel.
Az időmérő máris kiegyenlített erőviszonyokat sejtetett, hiszen a négy helyből álló első rajtsorban a négy nagycsapat mindegyike képviseltette magát egy autóval: a pole Jose Froilan Gonzalezé lett (Ferrari), akit Alberto Ascari (Lancia), Juan Manuel Fangio (Mercedes) és Jean Behra (Maserati) követett. A versenyre aztán ez az egész mit sem számított, hiszen olyan különös kavarodás alakult ki, amihez fogható soha nem volt az F1-ben, és amíg nem hozzák vissza a futamközi pilótacseréket, addig biztosan nem is lesz.
Az események folyását a rekkenő hőség határozta meg - az akkori mérések szerint a levegő hőmérséklete 40 C fok volt árnyékban, és a versenyt máig az F1 történetének egyik legforróbb nagydíjai között emlegetik az 1959-es reimsi, az 1984-es dallasi és a 2005-ös bahreini futamok mellett.
A rajt után Fangio az élre ugrott, de vezetése csak két körig tartott. Ekkor Ascari megelőzte őt, akit pedig hamarosan Gonzalez vadászott le - a történések tehát hamar felpörögtek. A 22. körben aztán, amikor már ismét Ascari állt az élen, az olasz hibát vétett és összetörte az autóját. Ahogy az ilyen esetben szokás volt, az egyik csapattárs átadta volna saját gépét az istálló első számú pilótájának, nevezetesen neki, ám ez most nem történhetett meg. Luigi Villoresi alatt korábban már megállt a másik Lancia egy műszaki hiba miatt, és bár akkor ő átült Eugenio Castellotti autójába, azt összetörte még Ascari balesete előtt, így az olasz márkának nem maradt több autója versenyben.
Ezzel legalább kimaradtak a zűrzavarból, mert ami ezután következett, azt a mai adatrögzítési rendszerekkel is nehéz lett volna követni. A hőség jelei hamarosan mindenkin jelentkeztek, és kimerültség miatt többen a bokszba hajtottak, a pilóták pedig úgy cserélgették egymást, mintha csak a Le Mans-i 24 órás versenyen lettek volna. Amikor a Ferrarit vezető Gieuseppe Farina kiállt, a csapat tartalékpilótája, Umberto Maglioli ült be a helyére, majd amikor valamivel később már Gonzalez sem bírta tovább, őt az addigra felfrissült Farina váltotta. Így az olasz két autót is vezetett ugyanazon a versenyen, hamarosan pedig csapattársa, Maurice Trintignant is belefolyt ebbe a kavarodásba. Persze ugyanez történt a Maserati és a Mercedes pilótáinak többségével is, így teljes káosz alakult ki azt illetően, hogy adott pillanatban éppen ki, miben is ül. A 21 fős mezőnyből összesen két pilóta akadt, akik önállóan jutottak el a célig anélkül, hogy bárki mást is beengedtek volna az autójukba. Ráadásul két hazai pilóta: az egyik Roberto Mieres, aki az ötödik helyen végzett a Maseratival, a másik pedig ki más, mint a nagy Fangio, aki egy és fél perces előnnyel, a leggyorsabb kört is megfutva teljesítette a háromórás versenyt. Igaz, egy alkalommal ő is kiállt a bokszba hűvösölni és folyadékot vételezni, amivel három percet veszített, de a többiek csereberéi mellett még ez is belefért az argentin legendának.
Az első helyezett kiléte tehát nem volt kérdés, a dobogóra még felférő két Ferrari mindegyikét azonban három pilóta vezette, ketten ráadásul mindkettőből kivették a részüket. A második helyen záró 12-es Ferrarival Gonzalez rajtolt el, majd autóját átvette Farina, Trintignant, aztán szintén Gonzalez ült bele, végül pedig Farina juttatta be a célba. A harmadik helyezett 10-es Ferrarival Farina rajtolt, majd pedig Maglioli, Trintignant és ismét Maglioli vezette. A helyezésekért járó 6 illetve 4 pontot harmadolták, Farina és Trintignant pedig mindkét eredményért megkapta a jussát, de egy futamon szerzett két dobogós helyük ellenére is csak 3,33 ponttal távozhattak fejenként. Ám még rajtuk is túltett Harry Schell, aki egyedülálló módon három autót is vezetett a futam során - az már csak apró szépséghiba, hogy egyik Maseratival sem jutott el a pontszerzésig - az egyik kiesett, a másik a 6., a harmadik pedig a 7. helyen végzett.
Az adatok szerint összesen 16 pilótacserére került sor aznap Argentínában, kétségtelenül a Formula-1 egyik legfurcsább versenyét eredményezve.
